Miért téma még mindig 2019-ben, hogy egy nő egyedülálló?

Pár hete azzal kerestek meg, hogy vegyek részt egy tévés műsorban, és beszélgessünk a 21. századi szingli nő helyzetéről, Szex és New York-stílusban. Kicsit meglepődtem, vagyis azt hiszem, inkább elképedtem. A szerkesztő jóindulattal keresett meg, megfogalmazása mégis aggodalomra adott okot: azzal érvelt, hogy az erdélyi magyar sajtóban én női témákkal foglalkozom, amiből nekem az jött át, hogy aki női témákkal foglalkozik, abban a stílusban, azzal a szándékkal, mint én, feltehetően szingli, vagy legalábbis jó rálátással bír a 21. századi nő szingliségére.

Egyrészt nem gondoltam soha arra, hogy a poliamória, a magány vagy a HPV, a menstruáció vagy a szőrtelenítés   hogy csak párat említsek a számomra is fontos cikkeim tematikái közül  , csupán női dolgok lennének. Másrészt nem hinném, hogy átfogóan tudnék nyilatkozni az egyedülálló erdélyi nők helyzetéről. A tapasztalás sokszínű és rétegzett. Mivel a magánéletemről nem szerettem volna a nyilvánosság előtt beszélni, a kérést visszautasítottam.

A dolog azonban nem hagyott nyugodni. Az egésznek volt egy sírva nevetős hangulata. A Facebook-profilomon be volt állítva a Single státusz, és kollégáimmal is jót kacagtunk a dolgon. Felváltva ugrattak ők engem, s én magam, hogy lám-lám, a feminista blog szerkesztője lehetne a hazai szingli nők poszterarca. Közben közeli barátaimat s barátnőimet, családomat faggattam arról, hogy ők mit tennének, mit gondolnak erről az egészről. Volt, aki felnevetett, más szerint megalázó volt a felkérés, de páran javasolták, hogy legyek nyitott a párbeszédre. Magammal megbeszélve a dolgot végül úgy döntöttem, hogy az erdélyi televízió nem feltétlenül az a hely, ahol újságíróként nyitottan és nyersen akarnék beszélni arról, hogy mit jelent nekem, közvetlen környezetemnek és a társadalmunk számára a női szingliség.

Eszembe jutott a Szex és New Yorkból az a rész, amikor Carrie-t felkérik egy magazinszereplésre, hogy történetével és személyével járuljon hozzá a „Szingli és csodálatos!” című cikkhez, amely a boldog egyedülálló nőket lesz hivatott bemutatni. Carrie átbulizza az éjszakát, elalszik, majd elkésik a fotózásról. De a stáb profi és kap az alkalmon: lefotózzák a másnapos, (koffeinmentes-mert-nem-volt-más) kávét vedelő, cigiző, szétnyűtt arcú, harmincas éveinek közepén járó nőt. Csakhogy az igenlő felkiáltójel helyett egy vészjósló kérdőjel kerül a magazin címlapjára, amit többezres példányszámban nyomnak ki New Yorkban.

Szingli és csodálatos? Eszem-iszom és sosem házasodom

A Szex és New York óta sok idő eltelt, és a kritikusok tucatnyi hibáját tudják megnevezni a sorozatnak. Mai szemmel, főként az interszekcionális feminizmus felől nézve, a sorozat szellemisége elmarasztalandó. Nemrégiben újranéztem az első két évadot, azzal a megfontolással, hogy a „vaskalapos” Miranda szűrőjén át figyeljem az ott bemutatott világot, és valóban: a Szex hemzseg a bakitól, sokszor nő- és férfigyűlölő, csöppet sem inkluzív, a szexualitásról és a romantikus kapcsolatokról való gondolkodásában pedig meglehetősen konzervatív. Ha a szerkesztő felkérésének tettem volna eleget, akkor kezemben egy Cosmopolitannal beszélhettem volna arról a tévénézők előtt, hogy miért gáz, hogy a pasi nem akarja az első közös éjszakánk után az összes barátom társaságában megünnepelni a szakmai sikeremet (komolyan, Carrie!).

A sors iróniája, hogy épp a napokban került elém a Carrie.hu „Női rovat” elnevezésű portál egy cikke, amit a Férfi titok blog szerzője, Hegyi László írt. Álomvilágban élek, mert naivan azt hittem, hogy ilyen kaliberű nőgyűlölő szövegeket már nem közölnek női újságok. Hegyi László a Ms. Emancicuncikról ír (az én szótáramban ez emancipunci volt, és nőtől hallottam először), azokról a kiállhatatlan, egyedülálló, végtelenül magányos és undorító nőkről, akik 1. utálják a férfiakat, 2. utálják férjes nőtársaikat, 3. utálják az anyaságot választó nőtársakat, és természetesen 4. utálják magukat is, mert „a dédanyjuk sánta csikójának sem kellenek”.

A napokban szemléztük a blogon Emma Watson Vogue-interjúját is, amiben a világhírű színész-aktivista többek között arról beszél, hogy a harminchoz közeledve nyomást érzett azért, mert szingli. A beszélgetésben Watson, akivel generációm számos női tagja nőtt fel Hermione Granger szerepének köszönhetően, azt merte nyilatkozni, hogy önmaga partnere. Ezért meg is kapta az internetes trolloktól a magáét, akik szerint Watsonnak azért nincs pasija, mert „csúnya” és „nem tud megfogni egy faszit”. Akkor ezt most hagyjuk.

Hogy miért szingli egy nő Erdélyben? Miért szingli egy férfi Erdélyben? Kérdezik-e a férfiakat vajon nyilvánosság előtt arról, hogy miért egyedülállók és hogy élik meg a partnernélküliséget? De miért szingli valaki egyáltalán? Oké, miért szingli egy nő, mert mégiscsak ez a legégetőbb kérdés 2019 végén.

Következzen pár ötlet, a teljesség igénye nélkül.

Egy nő szingli, mert:

nemrég ért véget a kapcsolata; elvált; gyászol; özvegy; leszbikus; queer vagy nonbináris; több partnere van; szeretője van, nem párja; több párja van; nincs kedve/ideje/energiája/pénze egy kapcsolathoz; egyedül neveli a gyerekét/gyerekeit; más dolgokkal foglalkozik épp; aszexuális; szexuális traumája volt; szexuális erőszak túlélője; bántalmazás elszenvedője és túlélője; önként választott cölibátusban él; nem talált egy számára alkalmas partnert; betegséggel él;

vagy mert egyszerűen szeret egyedül lenni.

A világ azonban, bármennyire szeretnénk, nem fekete-fehér, főleg a mai világ nem. Közhely arról beszélni, hogy miként változnak a nemi szerepek, hogy milyen szociális újrarendeződést hoz(ott) a nők (tovább)tanulása, munkavállalása, függetlenedése, hogy mivel jár az, hogy sokan nem szorulnak már egzisztenciális okokból a házasság intézményére. Ahogy az is közhelynek számít, hogy az internet és a túlnépesedés korában, a randiapplikációk, a tindererőszakok, a sugar daddy-k, a legális szexmunka korában hogyan alakulnak át a hagyományos, heteronormatív, monogám párkapcsolatok. A legnagyobb közhely azonban mégis az, hogy az egyedülálló nő vagy boldogtalan, vagy valami nagy baj van vele, vagy férfigyűlölő, vagy egy áporodott, szőrös lábú feminista, aki kiheréli az összes férfit, akit elébe sodor a sors.

A Carrie.hu-s cikk kapcsán több emberrel beszélgetek, és megegyezünk, hogy ez a stílus elfogadhatatlan, de ami a szövegnél még szomorúbb, az a több száz megosztás, ami az egyetértők számát jelzi. A magánytól rengeteg ember szenved, nők és férfiak egyaránt. Az ember alapvetően társas, szexuális lény, és szüksége van az intimitásra. Más kérdés az, hogy drasztikusan fogalmazzak, hogy életben maradása, egészsége, vagy túlélése érdekében milyen lemondásokkal számol egy személy, és ezek milyen hatással lesznek kapcsolati státuszára.

Még érdekel bárkit, hogy miért szingli a szomszéd néni/lány? Miért a felszínt nézzük, amikor vannak sokkal mélyebb gyökerei ennek az egésznek?

Most épp Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét olvasom. A klinikai szakpszichológus a transzgerenációs szemlélet felől invitálja az olvasót egy önismereti útra, a családon átívelő, ismétlődő minták és traumák tükrében. Anélkül, hogy szájba rágnám az eddigi felismeréseimet, hadd jegyezzek meg ennyit: nem biztos, hogy anyáink, nagyanyáink, dédanyáink nem választották volna a szingliséget, ha lett volna rá lehetőségük.

Persze akkor nem lennénk itt mi, hogy a nők döntéshez való jogáért harcoljunk.

Nyitókép: Priscilla Du Preez on Unsplash

Comments