Dekrétnapló: transzgenerációs traumák. Az abortusztilalomtól a bábák eltűnésén át a szülés teljes medikalizációjáig

Létezik egy iszonyú jó újságírói projekt, ahol rengeteg olyan témát érintenek romániai vonatkozásban, ami minden nő számára fontos infót jelenthet. Ha valaki szülni akar, vagy abortuszt akar, vagy csak meg akarja érteni az előző generációk nőgyógyászati ellátással kapcsolatos mély traumáit, akkor kötelező olvasmány ez a cikksorozat: tudni azt, hogyan tűntek el a bábák Romániából, és miért nem praktizálhatnak még most sem teljes egyenjogúságban az orvosokkal; tudni azt, hogyan és miért vezették be a babák és anyák kötelező szeparációját, amit még most sem számoltak fel teljesen sok romániai szülészeten; tudni azt, hogy a velünk élő szüleink, nagyszüleink generációja milyen gyógyíthatatlan sebekkel maradt; tudni azt, mi van a háttérben, amikor a mostani anyák nagy része tudatosan kér egyből császármetszést.

Tudni azt, hogy a nő megfosztása a teste fölötti rendelkezés jogától generációkon keresztül sújtja az egész társadalmat, és nem nyugodhatunk bele abba, hogy “ez hagyomány” vagy “ezt így szoktuk meg”, legyen szó abortuszról, túlmedikalizált szülésről és annak hosszú távú testi-lelki kínjairól, anya-baba szeparációról.

A Dekrétnapló (Jurnalul Decretului) projekt, mint ahogy a neve is utal rá, a Ceausescu-féle abortusztilalomról és az amiatt meggyilkolt vagy megnyomorított nők és gyermekek, családok kínjairól szól, de nemcsak. A diktatórikus rendszerek kedvelt népesedéspolitikai eszköze volt – és sajnos ma is az -, hogy megtagadják a nőktől a saját testük fölötti önrendelkezés jogát, nyíltan vagy burkoltan egyfajta reprodukciós ágensnek, szülőgépeknek tekintik őket, akiknek “elvtársnői”, “honleányi” kötelessége minél több gyermeket szülni a Párt, a Nemzet, a Haza stb. javára.

Eddig a tágabb nyilvánosság előtt főleg olyan megközelítések domináltak a témában, hogy milyen demográfiai következményei vannak (és lesznek) a “dekrétgyerekek” (decreteii) jelenlétének a társadalomban (pl. hogy lesz majd pénz e nagyon népes generációnak a nyugdíjára), mi a közös, ha van egyáltalán, ebben a generációban, amelyet egyesek az abortusztilalom 1966-os életbe lépésétől egészen annak hatályon kívül helyezéséig, azaz 1990-ig születettek masszájának tekintenek; illetve szokás még aggódni amiatt, hogy milyen rohamosan csökken az ország lakossága, és milyen sok manapság az abortusz, pedig de jól élünk, s mégis, a nők nem szülnek eleget. (Ha véletlenül te is aggódsz emiatt, és nem érted, a mai nők miért nem szülnek többet, mindenképp olvass tovább.)

A Ceausescu-rezsim az abortusztilalommal több mint 10 ezer nő halálát okozta. Optimista becslések szerint, mert lehet, hogy ez a szám inkább 20 ezer. És hány millióra tehető vajon azok száma, akiket egy életre megnyomorítottak a szülés- és “gyermeknevelés”-gyárakban, azaz az új, embertelen, anyákat és babákat futószalagon bedaráló szülészeteken, bölcsődékben, gyerekotthonokban?

Mindenki érintett: ha te nem, a szüleid, ha a szüleid nem, akkor a nagynénéd, unokatestvéred, közelebbi-távolabbi rokon, ismerős, barát. A Dekrétnapló hozzád, hozzájuk is fordul, és történeteket gyűjt az abortusztilalom korszakából. Azoknak a történeteit, akik megszenvedték, hogy a nők testét “közjószágnak” tekintve a munkaerő reprodukálására alkalmas gépezetként kezelték őket.

Az újságírók, akik ezen a projekten dolgoznak a Független Újságírásért Központ (Centrul pentru Jurnalism Independent) koordinálásával – Diana Oncioiu és Vlad Stoicescu (Dela0.ro), Diana Meseșan (Libertatea) și Octavian Coman (freelancer újságíró) – arra is felhívják a figyelmünket, hogy a múlt megértésének vágya mellett a jelen és a jövő iránti aggodalom hívta életre a Dekrétnaplót. Hiszen nemcsak Romániában, hanem Európában és a világon mindenhol vannak még olyanok, akik visszarendeződésért, a nők jogainak csorbításáért agitálnak, akik nem ismerik el – vagy csak nem ismerik fel – a nők szükségtelen szenvedését okozó politikák és gyakorlatok egész társadalomra gyakorolt káros hatásait. Lengyelországban például januártól kezdve csak akkor kérhető művi terhességmegszakítás, ha az nemi erőszak következménye, vagy ha a magzat kihordása életveszélyt jelentene a nő számára. A korábbi szabályozáshoz képest ez annyiban szigorúbb, hogy a beteg magzat elvetetését sem engedélyezi, még akkor sem, ha az biztosan nem életképes.

Romániában 32 éve ismét legális kérésre is az abortusz – ám a Dekrétnapló újságírói 116 romániai kórháztól kikért adatok alapján kiderítették, hogy a legtöbb megyei vagy városi kórházban visszautasítják azokat a nőket, akik abortuszt kérnek. Miért? Csak. Mert “ez nálunk így szokás”. Az orvos ugyanis hivatkozhat lelkiismereti okokra és visszautasíthatja az abortusz elvégzését. Ám jogi szakértők szerint az elutasított nők jogsérelmet szenvednek, ha az orvos vagy maga a kórház nem biztosít alternatívát: egy másik orvost, aki elvégzi a beavatkozást. Mégis, mivel az abortusz stigmatizáló, eddig egyetlen elutasított nő sem fordult bírósághoz. Ugyanakkor egy másik cikkből kiderül, hogy a “lelkiismereti” okokon túl anyagi megfontolás is motiválhatja, ha az állami kórházban az orvos megtagadja az abortusz elvégzését: “jöjjön csak a magánklinikámra, megoldjuk!” A Dekrétnapló becslése szerint 2020-ban az abortuszok közel felét magánklinikán végezték; pontos számokat ugyanakkor nem lehet tudni, mivel a magánklinikák egész egyszerűen nem jelentik le, hány abortuszt hajtanak náluk végre.

A kilencvenes években kiépített “családtervezési rendelők” hálózatát, ahol réges-régen diákként, rászorulóként ingyenesen lehetett tanácsadáshoz és fogamzásgátlóhoz jutni szerte az országban, lassan kivéreztették. 122 ilyen rendelő maradt, és már szinte egyik sem kínál ingyenes fogamzásgátlókat. Eközben Romániában aggasztóan magas a kiskorú anyák száma, a szexuális nevelés iskolai bevezetése pedig – dacára az évek óta folyó civil és szakértői lobbinak – egyre késik. A Dekrétnapló azt is megnézte, kikből áll az az ultrakonzervatív hálózat, akik mindeddig sikeresen blokkolták a szexuális nevelés bevezetését az iskolákban.

Szabad abortuszt, szabad szülést!

A projekt egyik nagyon fontos hozadéka szerintem, hogy egyazon fronton egyesíti mindazokat, akik a nők saját testük fölötti önrendelkezésének jogát vitathatatlannak tartják. Azokat, akik a szabad abortuszért és azokat is, akik a szabad szülésért harcolnak. A Dekrétnapló ugyanúgy szól a szülészeti és nőgyógyászati erőszakot elszenvedettekről is, mint a közvetlenül az abortusztilalom miatt szenvedőkről.

A legfrissebb, “Kötelező terhesség a Párttól” című cikk a 770-es dekrétum túlélőivel készült interjúk szintézise.

Figyelem, felkavaró tartalom következik.

“1980-at írunk, 25 éves vagy, és egy vidéki város ipari negyedében élsz. Férjeddel és kétéves gyermekeddel egy kétszobás lakásban laktok. Terhes vagy.” Így kezdődik a történet, amelyet több tucatnyi interjúból gyúrtak össze, és amely amennyire megrázó, annyira tipikus. A főhős abortuszt szeretne, de mivel a törvény tiltja, mindenféle házi praktikához próbál folyamodni, sikertelenül. Terhessége “hivatalossá válik”, és a továbbiakban minden nap attól retteg, hogy vajon nem okozott-e végzetes kárt a méhében akaratán kívül növekedő magzatban.

“Az a nap, amikor szülsz, végzetessé válik. Soha nem fogod elfelejteni. Szörnyű a fájdalom, és a nővérek azt kiabálják, hogy nem nyomod elég erősen. Elájulsz a fájdalomtól és a megerőltetéstől. Pofonokra ébredsz. Az orvos rád kiabál: ha nem nyomsz, megölöd a gyereket. És akkor érzed a könyökét a hasadban. Érzed az egész testedben. Kiabálsz a fájdalomtól. Addig próbáltál nem csinálni nagy felhajtást. A rendszer kezében vagy, de még élni akarsz, élve kijutni onnan.

A sikolyod után a baba sírása hallható. Nem látod, csak hallod. Rendben van? Senki nem mond neked semmit. Valaki azt kiabálja, hogy lány. Ennyit tudsz. Aztán a baba eltűnik. Csak másnap hozzák oda neked. Mielőtt a melledre tennék, alkohollal fertőtlenítenek le, hogy ne fertőzd meg a babát. Csak néhány percre hagynak vele. Aztán ismét elviszik.

Körülbelül száz nap szülési szabadságot kapsz. Az intervallumot szigorúan számítják ki: benne vannak a szülés előtti napok is. Aztán mehetsz vissza dolgozni. Felhívod vidéken élő édesanyádat, hogy segítsen. Most már öten vagytok a kétszobás lakásban. A gyárban, ahol dolgozol, elvileg vehetsz ki szünetet, hogy hazajöhess szoptatni. Nem teszed. Lehetetlen. Csak maga az út 30 percbe telik.

Egy hónap múlva édesanyád úgy dönt, hogy visszatér falura. A kislányod, akit a világra hoztál, mert a Párt ezt akarta, négy hónapos. Könyörögsz anyukádnak, hogy vigye magával, mert nem lesz ahogy boldogulj. De minden hétvégén meglátogatod.”

Az iparosítással felduzzasztott városokba telepített fiataloknak lakást, munkahelyet biztosított az állam, és az élet új ritmusában mintha futószalagon kellett volna letudni a gyermekvállalást, szülést és gyermeknevelést is. A 770. rendelet hatálybalépése után néhány évvel a bábaságot, mint szakmát, megszüntette a rendszer. A bábákat ugyanis azzal vádolták, hogy az abortuszt kérő nőknek segítenek titokban.

A szülések immár az új, “modern” kórházakban zajlottak, nőgyógyászok irányításával, ahol azonnal elvették az anyáktól a kisbabákat, és a csecsemőosztályokon, szeparálva tartották őket; könnyebb volt így egyszerre szemmel tartani őket, ellenőrizni az egészségi állapotukat. Ekkor kezdett elterjedni az a viszonyulás, miszerint a gyermek nem az anyáé: “természetesen” elsősorban a Párté, de azon túl a szülészeten dolgozók a felelősek érte. Ennél fogva az anyák csak néha láthatták és szoptathatták gyerekeiket. A főleg vidéken fontos szerepet betöltő, a szüléseket az anya otthonában kísérő bábákkal együtt eltűnt még a nyoma is a szülészeti rendszerből az anyáról való gondoskodásnak, az anyára való odafigyelésnek. A rövid szülési szabadság, az eleve kudarcra ítélt szoptatás pedig meggátolta, hogy anya és gyermeke összecsiszolódjon.

“Amikor Adina Păun szülésznő teherbe esett, édesanyja gratulált neki, majd egy dolgot szeretett volna kérni tőle: ne szüljön természetes úton. Adina Păun szülésznőként és szoptatási tanácsadóként számos olyan helyzettel találkozott, amikor a kommunizmusban szült anyák könyörögtek lányaiknak, hogy ne akarjanak vajúdni és természetes úton szülni, mert ‘tehenek lesznek a vágóhídon’. A szülési trauma után visszamaradt és nemzedékről nemzedékre átörökített félelem az abortusztilalom korszakának másik öröksége.

A 70-es évek végén Adina Păun édesanyja is ilyen szülésen esett át, 48 órán át vajúdott, a születendő 5 kg-os Adinát pedig az utolsó pillanatban vették ki belőle fogóval. Újraélesztették, miután egy rezidens megbökte az ujjával, és a baba reagált.”

(…) Romániában több mint 20 évig az olyan fontos szempontok, mint az anyáról való gondoskodás, az anya szükségletei és mentális állapota teljesen másodlagosak voltak, vagy teljesen semmisnek tekintették magának a szülésnek az imperatívuszához képest. Még ma is másodlagosak, bár a rezsim már nem a régi kommunista, amely annak idején az egészségügyi személyzetet büntette a csecsemőhalandóságért. Carmen Ungurean az 1990-es években szült. Az egyetlen pillanat, amire emlékszik, a könyök a hasában. Még mindig emlékszik rá, mert a fájdalom szörnyű volt. Ungurean a nőgyógyászok e brutalitását a patriarchális kultúrának tulajdonítja, amely szerint a szülés egy természetes folyamat, és emiatt van az, hogy egy ilyen pillanatban a nők iránti mindenfajta törődés, odafigyelés vágya puszta szeszélynek tekintendő.”

A hasbakönyöklést egyébként Kristeller-műfogásnak hívják. Bár az Egészségügyi Világszervezet és más szakértői fórumok kifejezetten ellenjavallják, nálunk mai napig alkalmazzák a nőgyógyászok a kitolási szakaszban.

Puszta szeszélyből, gondolom, mert azt nehezen hinném, hogy ne lennének tisztában a legutolsó szakmai ajánlásokkal.

Sok ilyen múltból visszamaradt gyakorlat és protokoll keseríti meg mai napig is az életünket. De ahogy egyik nőtársam fogalmazott: ez a hagyomány “egy olyan transzgenerációs traumát keltett, amit még most is szenvedünk, úgy, hogy sokszor nem is tudatosul bennünk, ezért kell ezekről beszélni, hiszen az első lépés mindig a tudatosítás, utána jöhet a gyógyulás. Nagyon örvendek, hogy erről végre elkezdünk nyíltan beszélni.”

Úgy legyen.

Bakk-Dávid Tímea

Comments