Beszámoló a tranzit.ro-ban megszervezett Reproduktív munka és nőmozgalom című beszélgetésről. A Fordulat lapszámbemutatóján jártunk.
A tranzit.ro új székhelyén tartották a Fordulat társadalomelméleti folyóirat 24. lapszámának bemutatóját április 2-án, a Mi van a reprezentáción túl – társadalmi marginalitás, művészet és nőmozgalom című beszélgetéssorozat első részeként. A meghívottak Dés Fanni, a BCE szociológia doktori iskolájának hallgatója, Geambaşu Réka, a BBTE Szociológia és Szociális Munka Intézetének munkatársa, valamint Jemeljanov Kathrin Sharon, Sidó Zoltán és Szabó Liza, a Fordulat 24. számának szerkesztői.
Elsőként Sidó Zoltán tartott rövid összefoglalót a Fordulatról, amely évente kétszer jelenik meg és a Corvinus egyetemhez kapcsolódó Társadalomelméleti Kollégiumból nőtte ki magát. A szakkollégium diákjai a nyolcvanas évek óta foglalkoznak önszerveződő módon kritikai elméletekkel, marxizmussal, illetve a frankfurti iskolához köthető elméletekkel. A lapszám tematikájának apropója a Helyzet műhellyel fennálló kapcsolat is. A műhely szociológiával foglalkozó fiatal akadémikusai a világrendszer-elmélet keretében elemzik a társadalom mozgásait, ennek az elméletnek pedig fontos része a társadalmi reprodukció és az informális munka problematikája.
Szabó Liza arról beszélt, hogy a kapitalista termelés hogyan alakítja át és használja föl a gondoskodási tevékenységeket, illetve minden olyan tevékenységet, amely a társadalom és a munkaerő újratermelődését szolgálja (ezeket nevezhetjük reproduktív munkának). A reproduktív munkának van hosszútávú része, a gyerekszülés, illetve a gyerekneveléshez kötődő teendők, és rövidtávú: olyan feladatok, amelyek feltételei, hogy a munkaerő napról napra dolgozhasson, ezzel hozzájárulva a tőkefelhalmozás rendjéhez.
Ezek a munkák elsősorban informális tevékenységek, amelyek a magánszférán belül történnek, pont emiatt maradnak kvázi láthatatlanok.
Egyenlőtlenül oszlanak el a nemek között, a nők végzik a tevékenységek nagyobb részét. A hagyományos marxi kerettel és terminológiával nehéz megragadni ezt a problémát, emeli ki Szabó; bár elsőként Engels beszélt arról, hogy ez a fajta munka a nemek közötti elnyomáshoz vezet, a marxizmus és a feminizmus között kapcsolatokat teremtő elméletek emelik ki, hogy
a reproduktív munka szükséges a produktív munkához.
Már a ‘70-es években vitáztak arról, hogy hogyan lehet a produktív és reproduktív munka viszonylatát megoldani. Központi probléma, hogy nem fizetett vagy alulfizetett informális munkaként kizsákmányoláshoz vezet a reproduktív munka fenntartása. A család mint egység kívül esik a tőkés logikán, miközben a láthatatlan reproduktív munkával közvetlenül hozzájárul a társadalmi termeléshez. És, bár a patriarchátus a kapitalizmus előtt létezett,
a kapitalizmussal a nők is bérmunkát végezhettek, s ezen kívül kellett elvégezniük a háztartáshoz kötődő informális, vagy a gyermekneveléshez kötődő érzelmi munkákat.
A ‘70-es ‘80-as évek környékén – vette át a szót Jemeljanov Kathrin Sharon – aktívan vitatták a nőiség kérdését a feminista mozgalmak. A világrendszer-elmélet szerint a kapitalista berendezkedés inherens formája a reproduktív munka, így új keretet adott a nőiség pozíciójának értelmezéséhez. A világrendszer-elmélet a marxista elméletekhez kapcsolódva azért is fontos, mert nemcsak történelmi, hanem földrajzi keretben is elemzi a társadalmat, centrumra, félperifériára és perifériára osztva azt. Az elmélet szerint ezek között a területi egységek között folytonos harc van az erőforrásokért. A kelet-európai félperiférikus, függő helyzetről szól a folyóirat több cikke is, konkrét példákat tanulmányozva ebben az elméleti keretben (ilyen Petra Ezzedine írása, amely online is elérhető, vagy a Dés Fanni kutatása, amely hamarosan nyilvános lesz).
A világrendszer-elmélet a tőkefelhalmozást a konjunktúra és dekonjunktúra ciklusaira osztja; a konjunktúra jelöli azt a periódust, amikor zavartalanul folyik a termelés, a dekonjunktúra tulajdonképpen válságidőszak. Ezek a ciklusok különbözőképpen csapódnak le a centrumban, félperiférián és periférián. A félperiférián az informális munkának és gazdaságnak nagyon nagy jelentősége van, és a területegység függő helyzetéből származtatható, hogy az egyes háztartások pénzügyi helyzetében sokkal nagyobb szerepet játszanak a centrumból kiszervezett munkák.
A 2008-as válság után a háztartásoknak sokkal nagyobb erőforrásokat kell a reprodukció teljes költségeire fordítania, minthogy a bérmunka ezeket nem fedi le.
Elsődlegesen a nők azok, akik a különböző kötelezettségként megélt munkák, és a háziasszonyosodás folyamata miatt a válságidőszakban hangsúlyosan kiszorulnak a bérmunkából, sokkal kevesebb akadémiai figyelmet kapnak.
Dés Fanninak a “470-et adott és csak egy kicsit fojtogatott” – szegénységben élő nők a félperiféria és a centrum között. Prostitúcióban élő magyar nők Zürichben című cikke jelent meg a lapszámban, ami egyben doktori kutatásának egy része. Dés szociális munkásként került kapcsolatba a prostitúció jelenségével, először Amszterdamban, majd Zürichben dolgozva. A cikk azzal a 2010 óta látványos jelenséggel foglalkozik, ami a nők a félperiféria és a periféria országaiból a centrumországokba való tömeges utazását fedi. Dés szerint így tettek a magyarországi és nagy valószínűséggel a romániai nők is.
Bár Svájcban dekriminalizálva van a prostitúció, szabályozott körülmények között szexmunkások törvényesen dolgozhatnak a türelmi zónákban, ennek ellenére mégis magas az illegálisan szexuális szolgáltatásokat áruló nők száma.
Általában azok szorulnak a prostitúcióiparban is illegalitásba, akik szegényebb országokból érkeznek. Dés cikkének fő kérdései: melyek azok a gazdasági és hatalmi kényszerek, amelyek a nőket szexuális szolgáltatások árulására kényszerítik?, illetve hogyan kényszeríti a szegénység feminizálódása a szexiparon belül dolgozó nőket ingázásra? A világrendszer-elmélet feminista kritikájának értelmében a nők szexualitása is hozzátartozik a kapitalizmust fenntartó reproduktív munkákhoz, lévén hogy
a nők teste is termelési eszközzé válik,
a patriarchátus pedig a szexualitást a férfiak igényei szerint konstruálja, melynek egyik végterméke a prostitúció. Minthogy a szexualitást, ahogy a nők elleni erőszakot is sokan magánügyként kezelik, az elhallgatás előidézheti azt, hogy valaki egész életében reproduktív munkát végezzen.
A Dés készítette interjúkból az derül ki, hogy a nők többsége gazdasági kényszerből árul szexuális szolgáltatásokat a centrumországokban, s ezekben sokszor szerepet játszik egy manipulatív partner is. Ugyanakkor a legtöbb kelet-európai nő átmeneti megoldásként tekint erre az ingázó életformára, sokaknak ugyanis családja van otthon, gyerekek, akiket a nagyszülők – általában a nagymama – nevel.
Dés azt is vizsgálta, hogy a centrumországok hogyan profitálnak a prostitúcióból. Bár a dekriminalizációs modell a prostitúcióban dolgozó nők életkörülményeinek jobbátétele céljából jött létre, a centrumország profitot termel a kizsákmányoló lakáspiacból, a büntetésekből, a szexturizmusból vagy a tevékenységük után adót fizető egyének adójából. Erre azonban keveseknek van lehetősége, hiszen a jogszabályok elvileg azt a középosztálybeli nőt támogatnák, aki tevékenysége után tud lakhatást és adót fizetni, erre pedig a külföldi vendégmunkásoknak általában nincs lehetősége.
A szabályozások magát a társadalmi jelenséget nem veszik figyelembe, konkrétan azt, hogy a szexmunka kevesek esetében szabad választás,
s az ennek alávetett nők (mert többségükben nők), nem jutnak gazdasági előnyökhöz munkájukból. Egy később feltett kérdésre válaszolva, Dés elmondta, hogy ő a svéd vagy abolicionista modellként ismert, prostitúciót szabályozó törvénykezést támogatná.
Geambaşu Réka Gergely Orsolyával közösen végzett, Nő. Élet. Erő. című, székelyföldi vállalkozó nőkről végzett kutatásáról beszél, amely a társadalom egy másik szeletének életkörülményeit vizsgálja. Geambaşu kiemelte, hogy a nők vállalkozásra való ösztönzésének most konjunktúrája van, így
általános kérdéssé vált, hogy miért nem nagyobb a nők környezetében a vállalkozói kedv, illetve, hogy hogyan lehetne számukra megfelelő körülményeket biztosítani.
Bár ez korábban baloldali téma volt, most a konzervatív diskurzusokban is hangsúlyozott probléma: megannyi próbálkozás van arra, hogy a nőket, mint a munkaerőpiac szegmensét, bevonják a vállalkozói kultúrába. Geambaşu azt tartja problematikusnak, hogy individualizálódik a felelőssége annak, hogy a nők egyáltalán bekerüljenek a munkaerőpiacra, akár vállalkozóként, akár munkavállalóként.
A szakirodalom az individuális, a strukturális és az úgynevezett reziduális tényezőket emeli ki a férfi- és női munkavállalók csoportjainak eltérő foglalkoztatottságának okaiként. A székelyföldi adatok számszerűsíthetően kimutatják, hogy miközben a két csoport felkészültsége nagyon hasonló (a nők még kicsit túlképzettek is), a különbségek oka kizárólag strukturális természetű.
A nők eleve olyan ágazatokban indítanak vállalkozásokat, amelyek nehezebben működtethetőek, s ha van igazán markáns eltérés a férfi és női vállalkozók között, akkor az az általuk végzett reproduktív munka.
A férfiak 3%-a állítja azt, hogy végez reproduktív munkát, szemben a nők 70%-ával, és problematikus, hogy a női vállalkozásösztönző projektek ritkán figyelnek fel erre a különbségre. Ez nem feltétlenül “nőügy”: közeli rokona annak a folyamatnak, amely a munkaerő rugalmasiasítását célozza meg, s melynek legfőbb jellemzője, hogy a struktúrákat figyelmen kívül hagyva, individuális szinten tárgyalja és közelíti meg a dolgozók helyzetének felelősségét. A Geambaşu Réka és Gergely Orsolya által elindított projekt további alakulása is követhető online.
A projekt beszélgetéssorozat további eseményei Facebookon követhetően, a tranzit.ro oldalán. A projekt koordinátorai Bíró Noémi és Gegő Virág.
