22 éves vagyok és 2013 óta nyíltan meleg. Voltam annyira szerencsés, hogy a környezetem, bár kisvárosban nőttem fel, többé-kevésbé elfogadta ezt, a szüleim elfogadtak és szerettek, s inkább féltettek a világtól és annak véleményétől de nem ítéltek el. Ritka volt az olyan alkalom, amikor kirekesztve éreztem volna magam. Lassan, ahogy minden bűntársam a homoszexualitásban, akin úgymond “látszik”, hozzászoktam a “Te fiú vagy-e vagy leánka?”, “Mommeg hogynézelki?”, “Buzi vagy-e?” és társai című kérdésekhez, minden reggel, mikor jövök munkába, rázza a kerítést megannyi ifjú a líceum udvarán, amelyik mellett elhaladok. Néznek, mint borjú az új kaput, mintha veszélyeztetném valamiért az ők létüket a másságommal. Pedig én csak sétálok munkába, The Neighbourhood-ot hallgatok, néha cigarettázom, végzem a magam dolgát. Ahogyan ők is, csak én csendben.

A litánia viszont innentől lesz érdekes igazán.

22 éves vagyok és 2013 óta nyíltan meleg. Szüleim szeretetben neveltek fel. Később elváltak. Én és édesapám egy családot alkotunk. Én és édesanyám egy családot alkotunk. Én, édesapám és édesanyám általam egy családot alkotunk. A nagyszüleim és én egy családot alkotunk. A nagyszüleim, az elvált szüleim, én és a két kutyánk egy családot alkotunk. És én és a kedvesem egy családot alkotunk, akkor is, ha ez nem tetszik az egyházfőknek. Mert nem ők döntenek arról, hogy hogyan éljük az életünket, és hangosak leszünk és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy ti, farizeus kifosztói a népnek ne szólhassatok bele egy pillanattal sem tovább abba, hogy felnőtt emberek kit szerethetnek és kivel köthetik össze az életüket.

Peace.