A nagyváradi Szigligeti Színház szervezésében, május 1-5. között került sor a HolnapUtán Fesztiválra, amelyen a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói adták elő Szilágyi Eszter Anna drámáját, A Nyíregyháza utcát. Az előadás a Kelet-Magyarországról Amszterdamba került prostituáltak helyzetéről ad színházi látleletet.
Milyen hangon szólalhat meg az a kisvárosi cigány-magyar prostituált, akit az emberkereskedelem áldozataként pont az amszterdami vörös lámpás negyedbe vitt a sors? Szilágyi Eszter Anna drámájában, amelyet Novák Eszter rendező, osztályvezető tanár vitt színre főiskolai osztályának női tagjaival, egy a végletekig átpoetizált, álomszerű, szlenges és enyhén skizofrén szólamban szólal meg Luna, Libertin, Lulu és Lola, a Nyíregyháza utcai kurvák, egykoron Eszter, Aranka, Csilla és Gyöngyi. Nincs szépelgés, ők nem örömlányok, hanem mocskos, olcsó prostituáltak, akik sokat dolgoznak, keveset kérnek és radikálisan gyengítik az amszterdami kirakatkurvák általános színvonalát. Akit zavar ez a sok kurvázás, valószínűleg fel fog háborodni A Nyíregyháza utcán, mert az előadásban köntörfalazás és eufemizmusok nélkül esik szó arról, hogy akit egy darab olcsó húsnak rendelt az ég, az egy darab olcsó hús is marad.
A Nyíregyháza utca 2018-ban elnyerte a Színházi Dramaturgok Céhének Az Évad Legjobb Magyar Drámája díját, és a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon a helyi közönség is megérthette, miért. Az előadás darabkákat, töredékeket mutat meg abból az élethelyzetből, amelybe a Magyarországról szökött vagy szöktetett, javarészt roma nők kerültek a holland főváros prostituáltnegyedébe érkezve. Az alapszituáció sajnos nem fikció: évek óta nemzetközi sajtófigyelem övezi a jelenséget, hogy a híres-hírhedt piros lámpás negyed Molensteeg utcájában ápolatlan és áron alul dolgozó magyar prostituáltak tevékenykednek. Mivel Hollandiában legális a szexmunka, sokan kihasználják a jogi keretet, hogy valamennyire öntörvényűen keressenek pénzt. A magyar nők ezzel szemben stricijüknek teljesen alárendelve, végtelen kiszolgáltatottságban, az embercsempészet áldozataiként dolgoznak, és számos olyan szolgáltatást bevállalnak, amelyeket más prostituáltak nem (például óvszer nélküli szex), ráadásul jóval áron alul. Emiatt a többi prostituált neheztel a magyar lányokra. A Molensteeg utcában a magyarországiak mellett román nők is dolgoznak.
Az előadás az egymást kizáró kettősségek vibráló fonata: kelet-magyarországi roma nők és amszterdami holland nők, kényszermunka és önkéntes munka, elszenvedők és megmentők (menteni próbálók), jogaikról mit sem tudók és a jog zsoldosai, anonim partnerek és idilli családok, véresre dörzsölt vaginák és finomkodó méhtisztító gyakorlatok találkoznak össze a színpadon. A néző fejében feltevődik a kérdés, hogy ezek milyen kognitív szabályrendszerben férhetnek meg egymás mellett? A válasz: a valóságban. A sarkalatos, lüktető, állandó változásban lévő színpadképek, illetve a tény, hogy mind a prostituáltakat, mind a holland szociális munkásokat gyönyörű, fiatal színésznők játsszák (Bori Réka, Czvikker Lilla, Józsa Bettina, Ladányi Júlia, Litauszky Lilla, Mentes Júlia, Nagy Bakonyi Boglárka és Széles Flóra), álomszerűvé és végtelenül illuzórikussá teszi a Nyíregyháza utca viszontagságait.
Az erőteljes esztétizáltság, a szexmunka és a szexmunkások végletes fetisizálása, valamint a lehengerlő érzékiség, ami Novák Eszter rendezését jellemzi, rámutat a legősibb mesterségről alkotott, kulturálisan kódolt, kéjelgésben rögzült képünkre. A kurvák, azaz az örömlányok, e klasszikus felfogás szerint, szépek, fiatalok, kecsesek, bájosak; szexin, érzékien öltöznek, ápoltak, csinosak, céljuk a gyönyör szolgáltatása, és szeretik a szexet. Ha hang nélkül néznénk Blaskó Borbála koreográfiáját, azt mondhatnánk, hogy a prostitúció istenítése történik, de pont ettől lesz feszes és megrökönyítő az előadás: csábos táncok és izgató szettek (díszlet és jelmeztervező: Pajor Patrícia, Herman Anett) között esik szó Dzsóról, a veszélyes striciről, az otthon hagyott gyermekekről, az állandó pénztelenségről, fájó nemi szervekről, fertőző betegségekről és nem kívánt terhességekről, meddő tervekről, kilátástalanságról és a kétségbeejtő nihilről, ami végső soron biztosítja a status quo-t.
A szövegpartitúra az argótól a költői nyelvig terjed, van benne tájszólás, angol, német, magyar szó, versrészlet, rapbetét, traumanyelv és orvosi szakzsargon. Szilágyi Eszter Anna szabadon kezeli a színpadi szöveg lehetőségeit, mintha minden sora azt jelezné, hogy nincs olyan kategorikus, könnyen felismerhető és beazonosítható, legitim és egységes nyelv, amin ezek a Szabolcs megyei fiatal nők érdemben megszólalhatnának. Gyarmatosító is lenne az a szerzői gesztus, amely mintegy hatalmi pozícióból teremtené meg az áldozatok nyelvét. Szilágyi szövegét az átpoetizáltság, a posztmodernen is túlmenő széttöredezettség és a brechti song-okat idéző színházszemlélet jellemzi (az előadás zenéjét Trabalka Cecília szerezte).
Gyors karakter- és helyzetcserék vannak A Nyíregyháza utcában, a panaszkodó prostituáltból hirtelen kéjes vamp lesz, majd pasztelles szocmunkás; chipszet zabáló lányból erős családanya, a szexmunkában megtört cigánylányból pedig lánybúcsúját tartó, szexualitásával épp csak ismerkedő konzumidióta. Sok a sarkítás, a parodisztikus hatás: ez nem az a színház, ahol a karakterek lelkének legmélyebb bugyrába kell alámerülni a megszólaláshoz. A Nyíregyháza utca arcai csak elrajzoltságukban tudják magukra irányítani a nézői tekintetet, a hiperrealisztikus megjelenésmódot lerázza magáról a szöveg.
Hogy mennyi lehetőség van a menekülésre? Kevés, szinte semmi. Olyan nőket látunk, akik nyelvileg és területileg is teljes elzártságban léteznek a holland fővárosban. Egyikük-másikuk épp csak sejteni véli, hogy a kirakatkalitkán kívül valahol van egy város, ahol zöld terek, kávézók, óvodák és boldog családok is léteznek. Mind a négy lánynak van egy álma, ki otthonra gyűjtene, ki egyetemre menne, de reményből kevés jut, lehetőségből még kevesebb. Enyhén szólva kegyetlen lezárása az előadásnak az, ahogy négyük közül hárman rossz csónakra ülve fel Aleppóba veszik az irányt: számukra nem lesz, nem lehet kilépés, nem lesz megváltás.
A mozgalmas, kétrészes előadás csak akkor veszít lendületéből, amikor túl sokat akar mondani egyszerre, és emiatt mintha félne, hogy ha nem pörög, elveszíti a néző figyelmét. A Nyíregyháza utca friss, mai produkció, kemény munkát követel a színészgárda részéről, szellemi nyitottságot és empátiát a nézőjétől. Kiváló tananyag lehetne középiskolás diákok és egyetemi hallgatók számára a szociális érzékenyítés szempontjából: a mélyszegénység, az emberi jogok, a legális szexmunka, az embercsempészet, a női szerepek és a kapitalizmus is megvitathatók általa, és természetesen az, hogy milyen színházi nyelven tudunk beszélni a társadalom szégyeneiről, a női test szexualizálásáról, személyes szabadságról, túlélésről és a sorsszerű, kikerülhetetlen zsákutcákról.
Fotók és nyitókép: Szkárossy Zsuzsa
Szilágyi Eszter Anna drámája ezen a linken olvasható.
