Mert én igen, pedig boldogabb lettem volna egy olyan kresz-tanfolyamon, amit nem tűzdel tele szőkenős viccekkel az oktató.
Azóta hallgatom a női sofőrökkel kapcsolatos sztereotípiákat, amióta először fontolóra vettem, hogy megtanulok vezetni. És mondanom sem kell, nem nők bombáztak vele, hanem kizárólag férfiak. De a teljesség jegyében hozzá kell tennem, hogy vannak férfi ismerőseim, akik egyáltalán nem viccelődtek ezen, halványan sem merült fel, hogy abból a szempontból értékeljék ezt a tervemet, hogy nő vagyok.
A baráti viccelődéseket, csipkelődéseket lazán kezeltem, túlnyomórészt együtt nevettünk rajtuk, mert tudtam, hogy akik mondják, viccnek szánják, nem engem akarnak megbántani. De azért elgondolkodtatott a jelenség: ez jön reflexből, ha egy nő vezetni tanul? Rögtön szétbombázzák minden nő Facebook-falát és Messengerét női sofőrös mémekkel és videókkal, vagy csak velem történt ez így a véletlenek egybeesésével?
Kisvártatva rájöttem, hogy ez a hozzáállás teljesen természetes. Elkezdtem a kresz-tanfolyamot.
Az oktatóm egy átlagos negyvenes férfi volt, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy a száraz tananyagot felrázza. Például a kisméretű autókat aszfaltpattanásnak hívta. Ha-ha-ha. Béna viccei és sztorijai voltak, de azt nem mondhatnám, hogy unatkoztam. Főleg, miután feltűnt, hogy minden pozitív példájában férfi a sofőr, minden negatívban pedig nő. És a teremben ülő srácok és férfiak – sőt, még néhány lány is – minden olyan sztorin, amiben egy női sofőr bénázott, jót nevettek. Voltak specifikusan szőkenős viccek is, ezek általában még valamilyen szexuális tartalommal is bírtak. Az egyik után körülnéztem, és rájöttem, hogy habár engem csak kis jóindulattal lehet szőkének titulálni, nekem van a legvilágosabb hajam a teremben. Innentől kezdve minden szőkenős viccnél úgy éreztem, rajtam nevetnek. Ettől elég dühös lettem.
Ennek ellenére sikerült elsajátítani mindent, kezdődhetett a vezetés maga. A gyakorlati oktatómmal szerencsém van, mert laza, kedves, segítőkész, és nem azzal kezdte, hogy a nők bénán vezetnek. Sőt, engem különösen jó diáknak tart, minden órán elmondja, milyen rendben megy a tanulás. A vele töltött órákon egészen más regiszterei tárultak fel előttem a jogosítvány megszerzésének.
Valahányszor elmegyünk egy másik tanulókocsi mellett, jól megnézi a benne ülő tanulót, és minősíti, hogy mennyire jó csaj. „Na, nézzük, milyen a Géza új tanulója!? Hmmm, jól van, elég csinos.” Ha férfi ül a volánnál, az teljesen mindegy, szóra sem érdemes. Felmerül bennem a kérdés: a többi oktató engem nézeget ugyanígy, miközben azon gondolkozom, hogy kinek van elsőbbsége? És vajon meg is beszélik egymás közt? És vajon azért mondja, hogy milyen jól megy a vezetés, mert csinosan öltöztem fel, vagy tényleg így van?
Persze az tényleg teljesen természetes, hogy egy férfi észrevesz egy csinos nőt, és konstatálja, hogy az ott egy csinos nő (a nők is megteszik ezt a férfiakkal). De alapesetben az oktató és a tanuló nincs olyan közeli viszonyban egymással, hogy ezeket a dolgokat megbeszéljék. Mit kellene ezekre a megjegyzésekre reagálnom? Ha figyelembe vesszük, hogy az oktatótól is függ, hogy hány órát kell vennem a vizsgámig, tehát az, hogy mennyi pénzt kell a jogsira költenem, akkor okosabb dolog jóban lenni vele. De én nem szeretnék arról beszélgetni tanulás közben, hogy melyik diák mennyire formás vagy éppen rossz csaj, hiszen én sem szeretném, ha így értékelgetnének engem totál idegenek. Viszont nem állíthatok oda az autósiskola igazgatójához azzal, hogy „oktatót szeretnék váltani, mert a mostani azt mondta egy nőre, hogy csinos”. Valószínűleg egyrészt nevetségesnek tűnne az indoklásom, másrészt mivel mindenki ismer mindenkit a szakmán belül, jó sok pénzt kivennének még a zsebemből pár plusz órával. Patthelyzet.
Ez a patthelyzet még elviselhető szinten van egyébként, semmi törvénybeütköző nem történik a megjegyzések által, pusztán kellemetlen. Miért nem az alapján van megítélve egy tanuló, hogy milyen a teljesítménye? Miért a testi adottságai miatt jó vagy rossz?
Szóval a jogosítvány megszerzése nemcsak rengeteg pénzbe kerül, hanem még el kell viselni az egész rendszert átitató szexizmust. Érdeklődtem a környezetemben vezetni tudó nőknél, és hasonlók a tapasztalataik, sőt, vannak sokkal durvább sztorik is. Tulajdonképpen én szerencsésnek mondhatom magam, hogy a szájhős szinten megáll a dolog.
Mikor fogunk eljutni oda, hogy belátjuk, nem attól lesz valaki jó vagy rossz sofőr, hogy mi a biológiai neme? Mikor fogadják el a férfiak, hogy a (szőke)nők nem csak arra jók, hogy a garázs falán lógó posztereken pózoljanak félmeztelenül, egy menő autó mellett, hanem lehet, hogy amúgy sokkal jobban vezetnek náluk? Mikor veszik észre, hogy egyre több a női taxi- és buszsofőr, és meglepő módon nem a baleseteiktől hangosak a hírek? Mikor felejtjük el végre a tündérmesékből ismerős felosztást: a tehetetlen nő arra vár, hogy a herceg fehér lovon (menő autóval) érte menjen, hogy végre történjen vele valami? Ismerjük már be, hogy nem csak a férfiak tudnak egy négykerekű cuccot irányítani, nem az ő kezükben van a hatalom!
Rengeteg anya, nővér, nagymama tölti a fél napját autóban, nagybevásárolni megy, a gyerekekért iskolába és oviba, különórára, dolgozni stb. Jó lenne, ha ez mind megszűnne? Ha a sok buta, béna nő nem furikázna az utakon? Ki kellene próbálni, hogy egy napra tényleg „megmenti az ég a férfiakat a női sofőröktől”. Biztosan megváltozna a véleményük nap végére. 🙂
