Nem lehet valakit „megrontani”, és „szerelemből” sem ölt még senki. Szó-tett-tár 1.

Láthatjuk, még mindig különösebb fenntartások nélkül jelenhet meg akár a sajtóban is a nőellenes sztereotípiákat erősítő tartalom, amely sztereotípiák a társadalomban gyakran a nők elleni erőszak jelenségeiben mutatkoznak meg: megalázásban, lenézésben, verésben, nemi erőszakban vagy gyilkosságokban. A szociológiában ismert fogalom “a nemi erőszak kultúrája” amely ezt élteti, és ebben nagyon nagy felelőssége van a sajtónak és annak fogyasztóinak is.

A médiának szánt ilyen jellegű tájékoztató anyagok szinte kivétel nélkül felhívják az újságírók figyelmét arra, hogy a nőellenes tettek tematizálásakor legyenek tekintettel az általuk használt szavak, kifejezések konnotációira is, mivel azoknak a közösségeinkben messzemenő hatásai lehetnek.

Hasznosnak gondoltuk, hogy mi is összegyűjtsük azokat a kifejezéseket és nyelvi viselkedési formákat, amelyek ezt a mérgező kultúrát éltetik, és a közösségeinkben elterjedt nőellenes beállítódást juttatják érvényre. Elsősorban azért, hogy tudatosabban és felelősebben használjuk a nyelvet, másrészt, hogy minden szerkesztőségeket, közösségi médiakezelőket erre bátorítsunk.

Amint viszont elkezdtük gyűjteni ezeket a szavakat és kifejezéseket, számunkra is kiderült, hogy a tájékoztató anyagok rendszerint nagyon szűkszavúak. Hamar kiderült az is, hogy olyan sok érintett szavunk van, hogy egy cikkben ezeket összefoglalni lehetetlen. (Korábbi fogalomtisztázó cikkünk itt olvasható.)

Ezért egy cikksorozatot tervezünk, amelyben szó lesz azokról a kifejezésekről, amelyek egyértelműen mizoginek, de nem kerüljük ki azokat a szavakat sem, amelyek első pillantásra semlegesnek tűnnek, de a használati módjuk, a kontextuális jelentésük mégis hozzájárul ahhoz, hogy környezetünkben lenézzünk, megvessünk embereket és akár erőszakosan lépjünk fel ellenük, csak azért, mert nők.

Szeretnénk jelezni, hogy egyrészt a sorozatban érintett kifejezéseket és nyelvi magatartásformákat nem „a bunkó emberek”, nem csak bizonyos sajtóorgánumok és nem is csak a „szexista férfiak” használják, hanem alighanem minden kommunikációs viszonyunkban ott lapulnak, azaz pl. a hatósági jelentések, az értelmiségi fórumok sem mentesek ezektől a hatásoktól (és bizonyára időnként mi is belecsúszunk ebbe a hibába).

Másrészt a cikksorozat célja nem az ítélkezés, nem egyes szóhasználatok „betiltását” akarjuk elérni, nem a cenzúrát támogatjuk, amitől olyan sokan rettegnek, hanem egy bejelentett igény a vitára, a kritikára, és természetesen az önkritikára is. Mindössze a nyilvánosságban való felelős nyelvhasználatra való felhívásnak szántuk.

Kihagytuk a ziccert, hogy az asszony nem ember, és “a pénz számolva, az asszony verve jó” népszerű mondásokkal kezdjük. Evidencia, hogy rendkívül károsak és közhelyesek, semmilyen kontextusban nem vicces használni.

Kezdjük inkább egy bevett, közömbösnek tűnő kifejezéssel: a „kiskorúak megrontásával”. A kifejezéssel találkozhatunk a büntető törvénykönyvben, jogi dokumentumokban, hatósági jelentésekben és jelen vannak a minőségi sajtóorgánumokban is. A jelentését mindannyian ismerjük: gyerek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről van szó. (Nem ennyire elterjedt, de a sajtóban használt kifejezés ebből a csoportból a „meggyalázás” is, ami a bűncselekmény erőszakosságát szeretné kiemelni.)

A probléma ezekkel a kifejezésekkel az, hogy egy rossz irányba elmozduló gondolatsort indítanak be. Ha egy gyereket megrontottak, meggyaláztak – azaz „elvesztette ártatlanságát” –, akkor logikusnak hat, hogy attól fogva ő már megrontott, elromlott és mivel már nem ártatlan (elvesztette?!), hát… gyalázatos, ártalmas, netán bűnös? Többnyire ez ellen tiltakozik a józan belátás, így ezt nem mondjuk ki: inkább álsemlegesen „problémás”-nak tekintjük. Álsemleges, mert közben akaratlanul is hat a nyelvi-logikai levezetés. Végül is ki szeretne egy „problémás” személlyel bármilyen kapcsolatot? Hát olyannal, akit gyerekkorában megrontottak vagy bármikor meggyaláztak?

A kifejezéseken keresztül így azt az embert, aki gondban van, kirekesztjük, magára hagyjuk, éppen a legnagyobb bajban.

Tény, hogy a visszaélések áldozatainak problémákkal kell megküzdeniük. Ezért a sértett felet, aki ellen elkövették a visszaélést, „áldozatnak” tekintjük. Viszont tudjuk, hogy kultúránk áldozathibáztató, így többen arra hívják fel a figyelmet, hogy amikor valakit áldozatnak nevezünk a széles nyilvánosság vagy akár egy baráti csoporton belül, akkor az egyféle stigmaként ráragad, és foglyul ejtve az áldozat szerepében tartja.

Az áldozathibáztató attitűdök miatt van, hogy egyenesen őt tartjuk felelősnek, hibásnak, amiért „kiprovokálta” például a kinézetével, a viselkedésével, gesztusaival, szavaival azt, hogy bántalmazzák. Másrészt, ha el is kerüljük az áldozathibáztató magatartást, akkor is az áldozat problémásként, szenvedőként, gyengeként lesz kezelve, ez határozza meg a viszonyunkat hozzá. Magyarán “lesajnáljuk” őt, akár szánalmasnak fogjuk tartani.

Ezért több szakértő azt javasolja, hogy lehetőleg ne áldozatként kategorizáljuk, hanem inkább használjuk az objektív-tárgyilagos sértett fél kifejezést. Ha pedig valóban az a cél, hogy a visszaélés, az erőszak hosszan tartó káros következményeiből kiszabaduljon, akkor ebben bízva nevezzük túlélőnek.

Hiszen egy olyan szókapcsolat a közbeszédben, mint „a megerőszakolt/megvert áldozat” vagy azt a reakciót váltja ki, hogy „minek ment oda, miért ivott, mit tett, hogy ezt kapta, biztos megérdemelte”, vagy azt, hogy „szegény szerencsétlen”, ami csak növeli a tehetetlenségérzetet. Ellenben, ha azzal találkozunk, hogy „a nemi erőszak / fizikai támadás túlélője”, akkor abban bizalom rejlik, az azt mondja, hogy a sértett felet nem az határozza meg, hogy ki mit tett ellene, hanem ő maga. Így az elszenvedett trauma ellenére olyan erőt kaphat a nyilvánosságtól, ami valóban segíti, támogatja őt, és nem gáncsolja.

A nyelvi kifejezéseinken keresztül döntünk valakiről: hogy egy szenvedő “áldozatot” elkerülünk, kirekesztünk, mert hozzá közel kerülve mi magunk is tehetetlenek leszünk, vagy egy erős “túlélőt” támogatunk: a szavainkon keresztül visszaadjuk neki a kontrollt a saját élete, gondolatai, lelke, teste, helyzete fölött. Hiszen ez a kontroll az övé.

A visszaélés, a bántalmazás éppen az önrendelkezését akarja elragadni a sértett féltől, és fizikai, lelki, szellemi, anyagi hatalmat gyakorolni felette. Ezért meglehetősen téves eljárás egy erőszakos tetthez hozzákapcsolni a „szerelemféltés” vagy a „féltékenység” kifejezéseket, mintegy felmentésként az elkövetővel szemben.

Belátható, hogy kedvesünket, párunkat óvva féltjük, és meg szeretnénk védeni attól, amit veszélyesnek vagy számára károsnak gondolunk. De a féltékenység és a szerelemféltés egyáltalán nem erre vonatkozik. Belátható, hogy egyszerűen nincs olyan helyzet, amikor valakit annyira szeretek, hogy „kénytelen” vagyok megalázni, megverni, megölni. Az ilyen helyzetben nem őt, nem is a szerelmet vagy a szeretetet féltjük, a szeretet lényege szerint nem lehet bántó! Ami ilyenkor történik, az bosszúállás, mert kiderült, hogy nem a miénk, nem a tulajdonunk, nem birtokoljuk: nem gyakorolunk felette hatalmat. A szerelemféltés kifejezést ezért indokolt teljes mértékben elkerülni egy bűncselekmény említésekor, hiszen nem igaz, hogy a szerelemét féltette a tettes.

A féltékenységgel kissé más a helyzet, hiszen valóban a súlyos féltékenységérzet vezethet odáig, hogy erőszakba torkollik. A kifejezés használata mégis vitatott: egyesek azzal érvelnek a használata ellen, hogy a társadalom többsége a féltékenységet nem a birtoklásvágy kóros megjelenési formájaként érti, hanem a kapcsolat erősségének a megnyilvánulásaként. Így az elvileg semleges-tárgyilagos „féltékenységből elkövetett gyilkosságot” az olvasók egy része úgy értelmezheti, mint egy olyan tettet, amely egy „erős szerelemből” fakadt, mikor egyikük megcsalta a másikat. Így pedig a fókuszpont az áldozat ellen fordulhat, azaz indirekt módon a kifejezés áldozathibáztató magatartáshoz vezethet.

Ugyanez a helyzet a „megcsalás” szó használatával. Megcsalni valakit morálisan elítélhető tett, ami miatt sok párkapcsolatnak vége szakadhat, vagy hosszú beszélgetések, bocsánatkérés után elengedhető, feldolgozható, megbocsájtható. Ám amikor valaki „szerelemféltésből” vagy „megcsalás” miatt az erőszak eszközeivel bosszút áll, az abban a hitben élt, hogy a másik személyt ő birtokolja. Az ilyen erőszakos megnyilvánulás egyszerűen: bűncselekmény. Semmi több. És ebben az értelemben nincs köze a szerelemhez, a szeretethez, a kapcsolathoz, de nagyon sok köze van a másik fél felett gyakorolt hatalomhoz, annak az elvesztésétől való félelemhez.

Ilyen helyzetben a határ egyértelmű: addig vagyok az övé, amíg önként adom magam neki – szeretetből. És bármikor jogomban áll meggondolni magam, mivel egy önkéntes dologról van szó, amelyben mindig az enyém a döntési jog. Attól, hogy valaki a társam/párom, nem birtoklom, nem rendelkezem vele a kedvem, vágyam szerint, csak addig a pontig, amíg ő önként hozzájárul. Ezen a határon túl mérgező párkapcsolatról beszélhetünk, amely az esetek többségében kapcsolati erőszakba torkollik.

Ha ő nem járul hozzá a szexhez, akkor az többé már nem szex: az nemi erőszak.

A sajtóban és a közbeszédben – de jogi, hatósági dokumentumokban is – azzal is gyakran találkozhatunk, hogy a bántalmazó „szexuális kapcsolatot létesített kiskorúval”. Érthető, hogy ez miért téves kifejezés: egy gyerekkel nem lehet szexuális kapcsolatot létesíteni, mivel ő nincs olyan helyzetben, hogy ehhez önkéntes, szeretetteljes hozzájárulását adja. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az érintett személy ittas, alszik, elájult, magatehetetlen, meg van zsarolva. Ami történik – legyenek bármelyek a körülmények – az nemi erőszak.

A nemi erőszak pedig semmilyen formájában nem szexuális kapcsolat, hanem az erőszak egyik formája.

A cikksorozatot több magyar, román és angol nyelvű forrás kutatása és feldolgozása mentén készítjük. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Patent Egyesületet, Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesületet (NANE), Nők Joga honlap, a Nőkért Egyesültet szakirodalmi archívum, Nem tehetsz róla, tehetsz ellene közösségi médiaoldal, az A.L.E.G Egyesület Jurnaliști care fac diferența c. projekt, Consiliul de Presă din Republica Moldova kiadványa, a Dart Center for Jurnalism & Trauma anyagai, a Femifesto Use The Right Wolrds kiadványa, a Minnesota Coalition Against Sexual Assault honlapja, és még sok más.

Ha olyan szókapcsolattal, kifejezéssel találkozol, ami beillene a sorozatunkba, írd le kommentben (a cikk alá), vagy küldd el nekünk a hkszilard@transindex.ro címre. Köszönjük, ha segítesz!

Nyitókép: ©okeyphotos/GettyImages

Comments