Az ukrán védelmi minisztérium olyan fotókat közölt, amelynek köszönhetően nem a hadsereg ereje miatt figyelt fel rájuk a világ, hanem a bunkóságuk miatt.
Eredetileg ugyanis az ország 30 éves függetlenségét akarták ünnepelni, de az egész országban, és a határokon túl is felháborodást szült, hogy a szokásos katonai bakancsok helyett a nők kénytelenek voltak magassarkú cipőkben masírozni.
“Ma van az első nap, hogy magassarkúban gyakorlatozunk. Egy kissé szokatlan ahhoz képest, hogy bakancsban szoktunk, de hozzá fogunk szokni” – idéz a védelmi minisztérium honlapja egy női kadétot.
A felháborodás akkora lett a képek kikerülése után, hogy több parlamenti képviselő is lemondásra szólította fel Andrij Vasziljovics Taran védelmi minisztert, mondván, középkori mentalitást tükröz az eset a hadsereg részéről.
Hétfőn több képviselő is magassarkúban ment a parlamentbe Taran ellen tiltakozva, és felszólították a minisztert, hogy ha már annyira elfogadhatónak tartja a gesztust, akkor parádézzon ő is magassarkúban.
A képviselők hangsúlyozták: a nők ugyanúgy a hazájukért kockáztatják az életüket a hadseregben, mint a férfiak, és nem érdemlik meg, hogy így bánjanak velük. (via bbc)