A nő, aki láthatatlanságról álmodott

Kifestette száját, elkészült. Csücsörített egyet a tükörbe és azt mondta magának: jó nő vagy. Kilépett a fürdőszobából, lekapcsolta a villanyt, majd elindult munkába.

Végül az egyszerű fekete harisnya mellett döntött, úgy érezte, hogy a combig érő csizmához kicsit túl extrém lenne a mintás, főleg így hétfő reggel. Munkahelyére szerencsére olyan ruhákba öltözhetett, amilyenekbe akart, de a szerkesztőségig hosszú és viszontagságos volt az út, a busznak, a várfalnak, a sarki perecesnek is szeme volt.

Ahogy lefelé haladt a lépcsőn és csizmájának apró sarka ütemesen kopogott, átfutott fején a gondolat, hogy át kéne öltözni. Valami biztonságosabb szerkóba, talán farmer, sportcipő, amivel jobban el lehet vegyülni a nagyváros sokaságában. Egy olyan szettbe, ami semmivel nem hívja fel rá a figyelmet. A fülhallgató és napszemüveg alap, még télen is, de azokat a tekinteteket nem lehet lemosni, nem lehet levakarni.

Nem fordult vissza, mert otthon azt tanulta, hogy az balszerencsét hoz, az oroszok sem csinálják. A tömbház ajtajában vett egy mély levegőt, megpillantotta harcra kész arcát a termopán tükörben, kifújta magát és kilépett az urbán dzsungelbe.

A nő láthatatlanságról álmodott. Szeretett volna úgy végigsiklani a főtér felé hömpölygő tömegen, mint a lázmérőből menekült higany. Szeretett volna lefelé menni a Monostori úton úgy, hogy csak a zenére, a légzésre és a lépések ritmusára koncentrál. Megérkezni úgy, hogy nem érik apró, kéretlen érintések, lábát, fenekét, nyakát, ajkait nem vizsgálják egy perverz sebész figyelmével idegenek. Gyalog járt, ha tehette, mert a közszállítás súrlódásai felzaklatták.

Szerette volna nem hallani, ahogy mellette a középkorú férfi megnyalja a százas Marlborótól bűzlő száját. Szerette volna nem érezni, amikor jegyérvényesítés közben a háta mögött nyomuló fiatalember nadrágjában megváltozik a szögállás. Szeretett volna úgy kinyújtózni az ülésen, hogy melleire nem akad jópár váratlan kérődző.

Sétált tehát lefelé, hallgatta Madonnát, mert mégiscsak hétfő volt és a zene kiszínezte a reggeleket.

Új számot akart, műbundájának zsebéből elővette a telefont. Két üzenet várakozott a kijelzőn. Egy darabig türelmesen hallgatta ezeket a férfiakat, de apránként lefárasztotta követelőző stílusuk. Tolakodónak érezte, hogy folyton akarnak valamit, de szinte semmit nem adnak cserébe. A nemkívánatos tekintetek és az áhított messengeres figyelem két oldalról toporogtak körülötte.

Nem sokkal, hogy betöltötte a huszonötöt, felismerte az idő értékét és energiái végességét. Udvariasságból nem flörtölt már, kedvességből nem vetette alá magát rámenős szájhősök véget nem érő monológjainak. Nem pirult bele a gondolatban bugyira vetkőztető stírölésekbe, hanem elutasította azokat. Nem volt ideje fenntartani a jó nő imázsát, mert sokkal fontosabb dolgai akadtak.

Sokan gondolkodott például azon, hogy mennyire szerencsés, hogy fiatal nőként úgy öltözhet, ahogy akar. Hogy nagyanyáihoz képest mennyire szabad és gondtalan, még akkor is, ha természetesen adódnak ilyen-olyan problémák. Elmélázott azon, mennyi időbe is telt elfogadni azt, hogy nem lesz attól hülye picsa, ha visszautasít egy olyan férfit, aki nem érdekli. Eszébe jutott a szombati esti randija és hogy mennyire menő volt a srác, akivel volt. Nem inszisztált, hagyta, hogy kifizesse saját két pohár borát. Ezenkívül dolgozott, pihent, ápolta önmagával és a számára fontos emberekkel való kapcsolatait, alkotott, és próbálta végképp feloldani azt az internalizált nőgyűlöletet, ami társadalmilag bele lett nevelve.

A nő láthatatlanságról és másféle látásmódokról álmodott. Arra vágyott, hogy amikor végigmegy az utcán, ne az ide-oda ringó csípőjét, a nézését s a járását vegyék észre. Inkább a kisugárzását, ami valahonnan középről világlik. Nők, férfiak, öregek, fiatalok, gyerekek, állatok. Remélte, hogy ha jó kedvvel sétál be a főtérig, hangulata másokra is átragad. Sokszor történt, hogy egy mellette elsuhanó idegen mosolya, kitörő életöröme az ő napját is feldobta. Épp erről ábrándozott, amikor véletlenül belebotlott egy régi ismerősbe, aki hirtelen megölelte és azt mondta: milyen szép vagy!

Nyitókép: Pinterest

Comments