„Nincs még egy eleven és eszes lény, amelyiknek
olyan rossz sorsa lenne, mint nekünk,
férfiaknak! Előbb feleséget kell hogy szereznünk,
tenger pénzért, aki – s ez a nagyobb baj!
ettől fogva úr a testünk fölött!
Egész sorsunk ettől függ: hogy vajon
jó feleséget kapunk-e, vagy rosszat?
A válás szégyen a férfira, s még a szobánkba
bezárkózni feleségünk elől sincs jogunk.
Mindent, amit legénykorunkban szerettünk,
el kell felejtenünk, másként kell élnünk,
más szokások és törvények szerint.
Pedig otthon egy fiúnak sem tanítják,
hogyan járjon a felesége kedvében – valósággal
jóssá kell lennünk, hogy eltaláljuk.
Hogyha mégis sikerül, ha a feleségünk
elégedett, és nem érezteti velünk, hogy
nehezen viseli a házasság igáját,
– úgy irigylésre méltó az életünk! Ha nem,
úgy jobb volna meghalni.
Könnyű a nőknek! Ha nekik elegük van
az otthonukból, fogják magukat
és elmennek: mindig akad barát vagy
ismerős, aki vigasztalja őket!
De mi – nekünk nincs másunk rajtuk kívül!
(…)
Hisz tudjátok, mi, férfiak, milyen gyávák vagyunk
különben: a harcot látni se bírjuk,
de ha mint férfit, mint férjet bántanak meg
minket – nincs nálunk irgalmatlanabb!”
(Euripidész Médeiája, ill. Rakovszky Zsuzsa fordítása nyomán átcserélte Zsigmond Andrea)
