Informatia Zilei: “milyen esetben indokolt megverni az asszonyt?”

Egy szatmárnémeti rendőr “féltékenységgel kevert szerelemből” kergette meg a feleségét, számolt be az Informatia Zilei helyi napilap. Úgy tűnik, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy “szerelemből” vagy “szeretetből” senkit nem lehet bántalmazni, megverni – ezeknek az érzéseknek ugyanis semmi köze sincs az agresszióhoz. Annál inkább van köze hozzá a féltékenységnek, a birtoklási vágynak, a haragnak, a bosszúvágynak vagy a gyűlöletnek. A rendőr tehát legfeljebb “féltékenységgel kevert bosszúvágyból” cselekedhetett. A “szerelemféltés” terminust jó lenne végleg száműzni a szótárunkból, mert enyhén szólva is félrevezető. Persze nem is ez most a legnagyobb baj ezzel az írással.

Az újság úgy számol be az esetről, hogy a rendőr a Szatmár megyei mentőszolgálat udvarán (a feleség ugyanis ott dolgozik) megcibálta és lökdöste a nőt, mintha ez a lehető legszórakoztatóbb bulvárhír lenne. A házastársak közötti dulakodásra az cikk szerint azért került sor, mert a férj megpróbálta elvenni a felesége telefonját, aki ennek ellenállt. Az esetre egyébként úgy derülhetett fény, hogy a szomszéd tömbház egyik lakója lefilmezte a történteket és a videó felkerült a Facebookra is:

A “szappanoperának” titulált eset bemutatását a lap ráadásul arra használta fel apropóként, hogy szavazógépben kérje ki az olvasói véleményét arról, mikor tartják indokoltnak, hogy megverjék a feleségüket. A lehetséges válaszok pedig: ha megcsal, ha féltékeny vagy, ha részeg vagy, ha nagyon szerelmes vagy, illetve semmilyen körülmények között. A 388 szavazat 76%-a az utolsó opcióra érkezett, ami minden esetre bizakodásra ad okot, a többiek meg reméljük, csak vicceltek. Ahogy remélhetőleg a cikk írója (aki sajnos nem vállalta névvel a teljesítményt) és a lap szerkesztői is poénnak szánták ezt a kérdést, csak nagyon pocsék a humorérzékük. Az olvasóik többsége is úgy gondolta, hogy szégyelljék meg magukat.

Comments