Így tüntetnek a nők – ikonikussá vált fotókon

Miközben Magyarország több tízezren vonultak az utcára – Bayer Zsolt pedig erőszakkal fenyegette őket – addig pillanatok alatt híressé vált az interneten ez a fotó Saffiyah Khanról. A fiatal nő egy birminghami szélsőjobbos felvonuláson azzal hozott zavarba egy tüntetőt, hogy lazán, zsebre tett kézzel rámosolygott.

Fotó: Joe Giddens/PA

Mint később kiderült, Khan így kelt egy másik muszlim nő védelmére, akit zaklattak a tüntetők. Khan esete arra inspirált néhány twitter felhasználót, hogy fotókat gyűjtsenek össze olyan nőkről, akik (többnyire) békésen álltak ki politikai céljaikért, vagy éppen a gyűlöletkeltők ellen. Íme egy rövid összeállítás arról, hogy is néz ki a női ellenállás világszerte.

Borlänge, Svédország, 2016: Tess Asplund az Északi Ellenállás Mozgalom tüntetőivel szemben. A 42 éves nő háromszáz egyenruhás neonáci útján állja el.

Fotó: David Lagerlöf

Baton Rouge, USA, 2016: Louisiana állam fővárosában a rendőri erőszak ellen tüntettek Alton Sterling halálát követően. A fotó, amelyen Ieshia Evans szótlanul áll szemben a teljes készültségben levő rendőrökkel, a Black Lives Matter mozgalom ikonikus képe lett.

Szkopje, Macedónia, 2016: Jasmin Golubovska kirúzsozza a száját, mielőtt megcsókolná a rendőr plexipajzsát. A lány elmondása szerint a virálissá vált fotó sokakat arra ösztönzött, hogy ők is kimenjenek tüntetni.

Fotó: Ognen Teofilovski/Reuters
Fotó: Ognen Teofilovski/Reuters

Santiago, Chile, 2016: A chilei tüntetések egyik legismertebb fotóján egy fiatal nő néz farkasszemet egy rohamrendőrrel.

Fotó: Carlos Vera Mancilla

Persze nem csak erre a generációra jellemző ez a „szemtelen” viselkedés. Szintén Svédország, 1985: ezen a már-már legendás fotón Danuta Danielsson kézitáskájával üt meg egy menetelő neo-nácit. A fénykép alapján 2014-ben bronzszobor készült Danielssonról, amelyet azonban Växjö városa nem engedett kiállítani az erőszak elítélésére, illetve a család kérésére hivatkozva.

Fotó: Hans Runesson

És végül London, 1908: Emmeline Pankhurst, minden feminista ellenállás anyja, rendőrök által körülvéve. Pankhurst a következő év leforgása alatt háromszor kerül börtönbe, 1912-ben pedig még tizenkétszer. 1918-ban viszont tanúja lesz annak, hogy a nők végre elnyerik a szavazati jogot.

 

Comments