Március 8-án Kolozsváron is csatlakoznak egy flashmobbal a nők és nem-bináris identitású személyek ellen irányuló, erőszakot elutasító mozgalmakhoz.
Várjuk mindazokat, akik szolidaritásukat fejeznék ki március 8-án, vasárnap, 18:00 órától a Ha egy elvész, mind elveszünk című flashmobra, a Fő térre térre. A flashmobban csak önmagukat nőként és nem-bináris személyként azonosító személyek vehetnek részt, de az eseményre minden érdeklődőt szívesen várunk. Az akció szervezői egy nőkből és nem-bináris személyekből álló informális csoport, akiket felháborít a nők elleni erőszak elterjedtsége és elfogadottsága. Öltözz feketébe! – áll a felhívásban.
Szükségét érezzük egy feminista beavatkozásoknak a helyi közösségben. A családon belüli erőszak még mindig elfogadott, az erőszak kultúrája és az áldozatok hibáztatása még mindig mély sebeket ejt, szégyent és bizalmatlanságot okoz, de ez másképp is lehetne.
“Figyelj oda, hogy sose legyél este egyedül az utcán, ne bízz a rendőrökben, mert biztosan el fognak ítélni, vagy mégcsak nem is hisznek neked, figyelj oda, hogy mennyit iszol, hogy hogyan öltözködj, hogy legyenek magas szakmai ambícióid (de ne túl magasak”), idő közben figyelj arra is, hogy minden tökéletesen menjen a családban és otthon, nyújts érzelmi támaszt bármikor, bárkinek, feltétel nélkül, és főleg, sose sírj!”
Hogy ez már túl sok? – fogalmazák meg a közleményükben a nőkkel szembeni folyamatos elvárásokat a szervezők.
A flashmobról
Az Un violador en tú camino (magyarul: Erőszaktevő az utadon) elnevezésű flashmob először ebben a formában 2018. november 20-án hangzott el a Plaza Italián, a tavalyi év végén a Santiago de Chilén átvonuló tüntetések epicentrumában. Több száz nő skandálta, hogy el violador eres tu (magyarul: az erőszaktevő te vagy) e részvételi tiltakozás manifesztációjaként, amelyet egy valparaísói (Chile), Las Tesis nevű feminista csoport talált ki. A mozgalom abból a szándékból indult, hogy nyilvánosságra hozza azokat a súlyos visszaéléseket, amelyek a dél-amerikai nőket érintik mind a mai napig: „Nőgyilkosság. Az elkövető felmentése. Eltűnések. Nemi erőszak.”
Az Atlanti-óceán másik felén egy másik csoport nő bemutatta ugyanezt a koreográfiát az Eiffel-torony előtt, Párizsban, ez alkalommal franciául. Csupán pár nap alatt ezek a sorok nemzetközi feminista himnusszá váltak. Több ezer nő a világ különböző pontjain kiabált, énekelt, táncolt, és fordította le a szöveget: angolra, franciára, németre, izlandira, törökre és így tovább. Az elhangzó sorok, úgy tűnik, összefoglalják a nők kiáltását, legyen szó családon belüli viszonyok vagy az állam intézményeiről. Akkor is, ha néhányan közülünk egy privilegizáltabb helyzetben vannak – egy olyan helyzetben, ami csak addig tartható, amíg betartod azokat a normákat és standardokat, amelyeket a patriarchátus és a kapitalizmus állított fel számodra – számtalan esetben találkozunk, legalább szemtanúként, a hagyományok nevében elkövetett, nők elleni erőszakkal, mert, ugye, mindig is ugyanígy mentek a dolgok.
A felvonulásról
A flashmob folytatásaként felvonulásra hívunk: zenével, amely vidámságot és erőt ad nekünk, a saját üzeneteiddel és bannerekkel, hogy táncoljunk, kiabáljunk, és hódítsuk vissza a teret és az utcákat a magunk számára. Március 8. sosem arról szólt, hogy virágokkal és üres gesztusokkal megvásárolhassanak még egy évnyi igazságtalanságot és abúzust – a harcról szólt, az ellenállásról és a szolidaritásról. Ma arra van szükség, hogy minél inkább összetartóak és láthatóak legyünk.
A akció megszervezésére a nemzetközi nőnap és az országunkban a családon belüli erőszak előfordulásának gyakorisága késztetett. A statisztikák azt mutatják, hogy a családon belüli erőszak Romániában a mindennapok része. De az emberek nem statisztikák, a mi életünk és más nők élete nem csak számok. A tavasz számunkra nemcsak virágokat hoz magával, hanem ugyanannak a patriarchális rendszernek a folytatását is, amely megengedi a bíróknak, hogy eldöntsék, hogy egy 11 éves kislány képes-e belegyezni egy szexuális aktusba egy 52 éves férfival, és amely megengedi a rendőröknek, hogy csak akkor vegyék figyelembe a nők bejelentéseit, amikor kedvük van.
A tavasz ugyanazzal a rendszerrel érkezik el, amely a nőket okolja azért az erőszakért, aminekők maguk vannak kitéve. Az eseteket mind ismerjük, a tévéből, a szóbeszédből, a pletykákbólés az egymásnak adott tanácsokból is. A legutóbbi családon belüli erőszakkal kapcsolatos eset, amely széleskörben láthatóvá vált Daniela Crudu közismert személyiséghez kapcsolódik. Az eset sajtóba jutása után hatalmas gyűlölethullám született a lány – a bántalmazott fél ellen. Ezelőtt, február elején egy chitilai férfi megölte a feleségét, akinek már volt egy távoltartási végzése ellene. Januárban Adriana Andonét meggyilkolta a férje, akitől el akart válni.
De a bántalmazás nemcsak fizikai, hanem érzelmi is. Ezt már tudjuk, de újra és újra rá kell jönnünk – múlt karácsonykor egy nő, Amalia, eldöntötte, hogy elválik a férjétől a férje általi pszichikai nyomásgyakorlásés fenyegetések miatt. 2019 nyarán pedig, amit sosem fogunk elfelejteni, a caracali eset, Alexandra Măceșanu meggyilkolása… A tavalyi volt az az év is, amikor a hat vaslui-i erőszaktevő közül az utolsó is kiszabadult a börtönből. És korábban? 2018-ban Nicoleta Botanát, egy óvoda adminisztrátorát, a férje leszúrta az irodájában, miközben a földszinten egy évfordulót ünnepeltek. Alexandra Elena Marint szintén a munkahelyén ölte meg az élettársa. Ez csak néhány eset, hiszen nők elleni erőszak ritkán kerül a hatóságok figyelmébe. Meddig menjünk még vissza az időben? Előre kell haladnunk.
Néha csak egy megjegyzéssel kezdődik, lehet csak egy viccel, ami egy kicsit szexista, de „nem annyira nagyon”. De minden egyes szóval, tettről tettre, egyre gyűlölettel telibb és egyre erőszakosabb tettek válnak legitimizálhatókká, lesznek elfogadhatóak, vagy válnak akár vicc tárgyává.
A nők elleni erőszak a továbbiakban is el van hallgatva, vagy kimondottan el van fogadva úgy a társadalom szintjén, mint az állam intézményein belül. A romániai statisztikák szerint 4-ből 1 gyilkosság a családon belül történik, nagyjából a lakosság fele gondolja azt, hogy az erőszak jogos lehet bizonyos helyzetekben, és a nők 30%-a volt már áldozata fizikai vagy szexuális erőszaknak valamikor 15 éves kora után, az erőszakos esetek 81%-a az áldozatok otthonában történik – mindfalun (az estek 53%-a), mind városon (az estek 47%-a). Az esetek 81%-ában az erőszak áldozatai kizárólag nők, az esetek 92%-ában az aggresszorok férfiak, és 4-ből 1 román nőt bántalmaztak már fizikailag vagy szexuálisan a partnerei. Mindezt tudva, az erőszakos cselekedetek csupán 4%-a jut el a bíróságra. Továbbá Románia az egyik elsődleges forrása az európai emberkereskedelemnek, az áldozatok nagyrésze Romániából származik, és sok esetben a hatóságok is cinkosok.
Tudjuk, hogy sosem lehetünk elég jólneveltek, elég megfelelően felöltözve, nem túl sok és nem túl kevés sminkkel az arcunkon, ahhoz, hogy ne legyünk a szexista megjegyzések célpontjai. A nőiesség nem egy fegyver, amit ellenünk használhattok. A mi nőiességünk vagy annak a hiánya nem olyasmi, amit meghatározhattok, kommentálhatjátok, vagy rendelkezhettek felette. A miénk.
Emlékszünk az erőszakot túlélőnőknek a nevére, és azokéra is, akik nem élték túl.
#Haegyelvészmindelveszünk.
Emlékszünk, és értük megyünk ki az utcára, magunkért megyünk ki az utcára, egy tavaszért, mely nem csak virágokkal, hanem szolidaritással teli.
A világ minden pontjánélő nővéreinkel való szolidaritásból döntöttünk úgy, hogy Romániában is megszervezzük az Egy erőszak tevő az utadon című flashmobot, hogy még egyszer megmutassuk, a szexizmus és a nők elleni erőszak egy normalizált jelenség az összes patriarchális társdalomban, mind nyugaton, mind keleten. Nem csak egy kivétel vagyunk itt, Romániában, és ez nem a „civilizálatlanság” jele. A nők hónapjában köszönjük szépen a virágokat, de tiszteletet akarunk, egyenlőséget, igazságot, biztonságot és zéró-toleranciát bármilyen féle agresszióval szemben. Ha egy elvész, mind elveszünk.
Fenntartjuk a követeléseket, amelyeket a bukaresti informális csoport évről-évre mefogalmazott, és amelyeket addig fogunk folyamatosan kérni, ameddig szükséges! Ezek a következők:
– Kötelező képzést a nők elleni erőszakról a rendőrök, a jogi állást betöltő személyek és az egészségügyi dolgozók számára. Ugyanis a legtöbb esetben az intézmények képviselői szexisták és nincs specifikus ismeretük az áldozatok szükségleteiről.
– A fizikai és szexuális bántalmazások hivatalos bejelentésének megkönnyítése, tekintettel léve a nőkre, anélkül, hogy újra kellene éljék a traumát.
– A bürokrácia csökkentése az igazságügyi orvosszakértői papírok kibocsátásának folyamata során, nemi erőszak, családon belüli erőszak vagy az erőszak más formáinak esetében.
– Több menedékházat az egész országban azon nők számára, akik családon belüli vagy nemi erőszakot szenvedtek el. Ezek működjenek non-stop, és fogadjanak be minden segítségre szoruló nőt, az irataik állapotától függetlenül.
– Hivatalos információkat arról, hogy hány bántalmazó van a rendőrök között és kik ezek.
– A folyamat leegyszerűsítése, ahogyan rendőrök által bántalmazott vagy ignorált személyek panaszt tehetnek.
– A közszállítás és lakásállomány megerősítése és támogatása országos szinten. A tömegközelkedés biztonságos használata alapszükséglet egy nő számára. A szociális lakások elérhetősége pedig segít a nőknek könnyebben kikerülni egy erőszakos helyzetből.
– Egy olyan program bevezetése az iskolákba, amely a szexuális egészséggel és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozik. Szükségünk van rá, hogy megtanuljunk egy szexizmusmentes társadalomban élni.
Amíg nem vagyunk mind szabadok, mind rabok vagyunk.
Forrás: a szervezők közleménye
