Az elmúlt években az Oscar-jelölt filmek közül érdemesebb szemügyre venni a dokumentumfilmes szekciót. A Best Documentary Short Subject kategóriában idén a Period. End of Sentence. című, Netflix által forgalmazott alkotás érdemelte ki az a aranyszobrocskát. Az amerikai-indiai koprodukció az indiai Hapur településre kalauzolja nézőit, ahol egy csapatnyi elszánt nő arra adja a fejét, hogy fenntartható, biodegradábilis menstruációs betétet készítsen a helybelieknek. A huszonhat perces kisfilm magával ragadó vizualitása, kedvessége és emberségessége mellett számos kulturális fekete lyukra mutat rá az indiai társadalomban, és az erőteljesen patriarchális berendezkedés mind nőkre, mind férfiakra gyakorolt romboló hatását is beszéd tárgyává teszi.
A Short Subject Documentary kategóriában olyan nonfikciós mozgóképes alkotások versenyeznek, amelyek kreatív módon foglalkoznak kulturális, művészi, történelmi, társadalmi, tudományos, gazdasági vagy egyéb témákkal. Azt is mondhatnánk, hogy a menstruáció túl lightos például a polgárháborúkhoz képest, azonban Rayka Zehtabchi kisfilmje megtalálja az egyensúlyt a már említett kedvesség és súlyos társadalmi problémák ötvözésében. Miben áll tehát a Period. kedvessége? Alapvetően azoknak a nőknek a magatartásában, akik kisebb forradalmat indítanak városukban: Sneha, Shaabana és mások, akik végtelen türelemmel, ragyogó szemekkel és meleg mosollyal harcolnak békésen a lányok, nők és asszonyok alapvető egészségügyi ellátáshoz való jogaiért.
Indiának ezen a részén, hatvan kilométerre Újdelhitől ugyanis a menstruáció extrém tabutéma. De mielőtt megértenénk, hogy miért is, érdemes picit megfigyelni a társadalmi berendezkedést, a modern férfiakra és nőkre ránehezedő hagyomány súlyát – és Zehtabchi filmje remekül adagolja az ehhez szükséges információt. A film gyorsan pörög és nincs túl sok időnk elképedni azon, amit a megszólaló nőktől és férfiaktól hallunk, de annyi biztos: valamiféle középkori vagy még azon is túlmenő mentalitás áldozatai ezek az emberek, akik ugyanúgy vágynak a korszerű ellátáshoz, mint például én, te vagy Michelle Obama.
Hapurban a menstruáló nők olyan erősen stigmatizáltak, hogy a menzesz ideje alatt a templomba sem léphetnek be, mert tisztátlanok. Betétet vagy a helyette használt rongyokat cserélni, mosni csak titokban lehet. Hasonlóan körülményes az elhasznált rongyok eldobása: ezt is csak a férfiak háta mögött lehet csinálni, lehetőleg nyomtalanul. Ezért a nők arra folyamodnak, hogy véres kendőiket elássák, a vérszagot azonban megérzik a kutyák és a betéteket előkaparják a földből.
A férfiak (fiak, férjek, kollégák) nem tudják, mit jelent maga a szó, azt hiszik, valami betegség, ami csak a lányoknak van, de legtöbbjüknek semmilyen tárgyi tudásuk nincs a ciklusról. A szociális berendezkedés értelmében pedig tilos is a témát érintő kommunikáció. A helyzeten persze az sem segít, hogy az indiai házasságok nagy része tervezett, a nőknek pedig nem dolgoz(hat)nak. Nincs kimondottan megtiltva, hogy dolgozzanak – a filmben láthatjuk is, hogy egy csapat nő vállalkozik erre, de amennyiben a családon belül a férfi biztosítja az anyagiakat, a nőnek nincs miért dolgoznia. Látunk hát olyan nőket, akik jóval túl vannak első fiatalságukon, talán már a hatvan körül, és életükben még nem dolgoztak – a betétek összeállítása és forgalmazása legelső munkájuk.
Indiában a nők közül jelenleg kevesebb mint 10% használ betétet, tudjuk meg Arunachalam Muruganatham-tól, a férfitól, aki feltalálta a betétkészítő-gépet. Ennek használatával a filmbe bekapcsolódó nők is elő fogják állítani az eladásra szánt Fly betéteket, ezeket fogják népszerűsíteni a környező falvakban, negyedekben. A Fly betétek egyrészt természetes alapanyagokból készülnek, másrészt olcsóbbak, mint a márkás szárnyas betétek, amelyek ugyan megvásárolhatók az egyes boltokban, de vevőjük nincs. A nőknek nincs saját keresete, és a vért övező tabuk miatt szinte elképzelhetetlen, hogy egy nő elmenjen egyedül az üzletbe és vegyen magának egy csomag “pelenkát”.
Látszólag sok minden történik a filmben, de a jelenetek gyorsan folynak át egymásba, mintha a vágás is jelezné, hogy itt bizony gyorsan kell cselekedni, nincs túl sok idő a sajnálkozásra, a mentalitás megreformálása égető feladat.
A nők számára a házasság elől a rendőri szakma jelenthet menekülést, többen erre pályáznak. De ők a felvilágosultak: a film számos szereplője, egészen kicsi lányoktól érett nőkig, nem tudja, mi az a betét, miért “történik” a nőkkel a menstruáció, ahogy azt sem tudják, hogyan vigyázzanak személyes higiéniájukra és miként előzzék meg a nem kívánt terhességeket. A kommunikáció teljes hiányát próbálják araszonként információval betölteni ezek a bátor nők, akik iskolákba és egyéb közösségi terekbe érkezve beszélnek a betéthasználat fontosságáról és arról, hogy a ciklus nem is ördögtől való, hanem természetes.
A Period. leplezetlen valóságábrázolását átitatja egy derűs optimizmus. Az akcióban résztvevő nők türelme, tartása, bátorsága és elszántsága csodálatra és tiszteletre méltó. Minden tettük azt jelzi, hogy nincs kifogás, haladni kell a korral, márpedig most azonnal. A néző pedig e rövid filmidő alatt is közel kerül hozzájuk: drukkol nekik, hogy sikerrel járjanak, és az első eladásokból szerzett rupik ugyanúgy boldogítják őt, mint Snehát, aki a Delhi Police rendőrképzésére gyűjti majd az összeget. A film végén azt is megtudjuk, hogy mind a betétkészítő-gépet, mind a produkciót a Los Angeles-i Oakwood School diákjai finanszírozták sütik árulásával, jógathonok és közösségi adománygyűjtés révén.
Zehtabchi, aki mindössze 25 éves és ez a harmadik kisjátékfilmje, köszönőbeszédében elmondta, hogy nem azért sír, mert épp menstruál, hanem mert hihetetlen, hogy egy menstruációról szóló kisfilm nyerhetett az Oscaron. Berton hozzátette, hogy a film és ezáltal a menstruáció az emberi jogok kérdésköréhez kapcsolódik, a period (magyarul pont informálisan a havi vérzést jelöli) a mondatok (sentence, ami egyben ítéletet, büntetést is jelent) végét kell jelezze, nem pedig a lányok oktatásának végét. A filmben ugyanis több lány és fiatal nő elmondja, hogy a menzeszek kezdetével és az egészségügyi körülmények hiánya miatt le kellett mondania az iskolába járásról. Az alkotók célja, hogy a betétek népszerűsítésével és a kezdeményezés támogatásával minél több fiatal indiai lány számára biztosíthassák, akár közvetett módon, a tanulmányi előmenetelt.
A teljes film ezen a linken érhető el, és szívből ajánljuk!
