A Click.ro bulvárlap “Melyikük szoknyája rövidebb? Carmen Johannis és Brigitte Macron miniszoknya-versenyben” címmel hozott rövid beszámolót a román és a francia elnök-házaspár bukaresti találkozójáról Eugenia Alexandrescu és Carmen Andrei jóvoltából. Mért foglalkozzunk vele, amikor tudjuk, hogy a Click egy bulvárlap? Azért, mert ugyanabba a kiadói családba tartozik, mint az Advevărul, amely az ország legolvasottabb lapja az interneten, és amely meg is osztotta a Click cikkét. Amint az a címből is látszik az igazán lényeges részletekre koncentráltak. Ez már abból is kitűnik, hogy véleményük szerint még előre lemérve sem jöhetett volna össze ilyen jól a két “elnökfeleség” produkciója.
Már alapból problémás az a feltételezés, hogy ki tudja milyen okokból kifolyólag, amit ilyen lapok szoktak vizionálni (elnökfeleségek csak, “mert nők” nyilván, mert “mutogatják magukat”, hisz „produkció” és egyéb hasonló berögződések), Carmen Johannis és Brigitte Macron abban versenyeztek volna, hogy kinek rövidebb a szoknyája. Klasszikus érvelési hiba bármiféle információ nélkül bármilyen intencionalitást feltételezni a másik cselekedetei mögött, különösen akkor, ha azzal folytatják, hogy a két hölgy “nem hazudtolta meg magát” e téren. Ez ugyan mit jelent? Nem először viselnek miniszoknyát?
A két nő megjelenését előbb általánosan együtt teszik leírás tárgyává, aztán pedig külön-külön. Megjegyzik ugyan, hogy mindkettő tanárnő, azonban itt meg is áll a nő nem tárgyként való kezelése és egyből rátérnek arra, hogy mindkettő “formás, hajlékony” “szép és tökéletes tónusú lábakkal” rendelkezik. Rátérhettek volna például elnök asszonyi tevékenységeik legalább rövid leírására, ha már ilyen kiválóan tették testüket tekintet tárgyává. Az felettébb meglepő, hogy ez alkalommal nem tették szóvá Brigitte Macron életkorát: klasszikus fogás az ilyen weblapok oldalain azon csámcsogni, hogy „kora ellenére…”. Egy lépéssel továbbmennek, amikor azt vetik fel, hogy lám, a két nőnek semmi zavart nem okoz a szoknyájuk rövidsége, ami valóban meglepő lehet, ha belegondolunk, hogy esetleg azért viselnek ilyen szoknyát, mert kényelmes, vagy mert épp jól érzik magukat benne. Miért kellene zavarban legyenek emiatt?
Így pedig a cikk szerzői szerint is a két elnökasszony viselkedése kihívó volt és merész – mert miniszoknyát merészeltek venni magukra, miközben a protokoll nem ezt írja elő. “Mindketten merész öltözéket viseltek, messze a térdük fölé érő szoknyával…”, hangzik a mondat, ami akár egy vallási fundamentalista lapból is származhatna, tekintve, hogy mindkét nő szoknyája alig pár centivel ért a térde fölé. Ha ránézünk az eseményről készült fotókra, ez teljesen nyilvánvaló. Carmen Johannis ruhájának tervezője, Eli Lăslean a Click.ro-nak azt nyilatkozta, hogy olyan ruhát szeretett volna készíteni az elnökasszonynak, amely modern, megfelelő az elnöki találkozó követelményeinek, elegáns és kifinomult. Modern, megfelelő, elegáns és kifinomult. Az mindenképp meglepő, hogy mindebből az jött le a Click.ro szerzőinek, hogy kihívó, merész, meredek, vakmerő és hogy a két elnökasszony „produkciójának” lényege, hogy megtörjék a protokollt, valamint az, hogy kortól és kontextustól függetlenül a szépséget nem elrejteni, hanem mutogatni kell. Visszatér itt a klasszikus produkció-vád, mintha mindig magamutogatás lenne a nő öltözéke, nem lehetne csak kényelem az oka a miniszoknyának. Különösen annak tekintetében, hogy a két elnökasszonyon látható ruha nem feltétlen minősül miniruhának csak azért, mert térden felül ér az alsó része.
Még érdekesebbek a cikk konklúziói, ugyanis azt állítják a szerzők, hogy a két elnökasszony történelmet írt fellépésükkel, amely sok kritikát, de sok támogatást is vont maga után – ráadásul úgy tették mindezt, hogy egyikük sem mondott le a maga stílusáról még „jóakaróik” tanácsai ellenére sem. Ez is klasszikus fogás: egy teljesen semmitmondó és nem alátámasztott konklúzió, amihez teljesen semmitmondó látszólag pro és látszólag kontra attitűdöt rendelnek hozzá, ráadásul úgy, hogy a cikkben végig megjelenő burkolt támadás után egy szem jó dolgot is írtak a számlájukra: saját fejük után mentek. A cikk szerint semmiképp nem jó irányba, de legalább a saját fejük után mentek.
Ilyen cikkek olvasatán jutnak eszembe Lenin szavai egyik naplóbejegyzéséből: “Szeretem az embereket, igazán, de néha ököllel kell ütni a fejüket.”
Ivácson András Áron
