Drága feminista barátaim!

  • Bejegyezte szerk.
  • /

Apró, villanásszerű történtekről lesz szó. És a lényege, drága feminista barátaim, hogy megmutassam, sokszor nem voltatok olyan jó feministák, mint amilyen jó barátok vagytok. (Olvasói levél)

Egy 1959-es interjút hallgattam Simon de Beauvoir-ral (lentebb megtaláljátok a videót), ő az első a szerzők közül, akiktől a feminizmusról tanultam. A Második nem című munkája történeti áttekintő arról, hogyan alakult, fonódott össze a nők társadalmi (nem)szerepe, kiszolgáltatottsága és a gazdasági viszonyok. Talán a naplóit még jobban szeretem, amikben leírja, hogy hogyan dolgozott, milyen politikai-kulturális életet élt és hogyan szeretett.

Az interjúban de Beauvoir-t beszélgetőtársa egy adott ponton arról kérdezte, hogy érte-e őt valaha hátrányos megkülönböztetés nő volta miatt. De Beauvoir nagyon határozottan válaszolta, hogy nem, soha nem volt ilyen tapasztalata. Azzal magyarázza kiváltságos helyzetét, hogy barátai, akik baloldali körökhöz tartoznak, liberálisak és nyitott gondolkodásúak, a leghaladóbban gondolkodnak a nő és a férfi viszonyáról. Azt is elmondja, hogy a női sors nehézségeiről nőtársaitól hallott, az ő történeteikből tanult.

Arra gondoltam, hogy én is kapásból szoktam rávágni a fenti kérdésre, nagyjából hasonlóan, mint de Beauvoir, hogy nem, én kiváltságos vagyok, mert olyan társaságban szocializálódtam, ahol a lányt/nőt egyenjogúnak tekintik. Nem neveltek arra, hogy gyengébb legyek, hogy kiszolgáltassam magam, hogy kiszolgáltatott legyek és férfiak védelmétől függjek, hogy a képességeimet alacsonyabban értékeljem, hogy elhallgassam a véleményem, hogy eltűrjem, ha bántanak. Sőt talán kicsit abból is jutott, amivel a fiú gyermekeket szokták terrorizálni, hogy nem szabad sírni, gyengének lenni, szemrebbenés nélkül kell tűrni a fájdalmat, no érzelem.

A de Beauvoir-ral készült interjút hallgatva, Ti jutottatok eszembe, drága feminista barátaim. Azt gondolom, hogy valóban barátaim vagytok, de néha talán nem annyira feministák, mint gondoljátok.

Nem lesz itt most szó alacsonyabb bérezésről, nők elleni verbális, testi erőszakról, a saját test feletti rendelkezés jogáról. Ezekben a kérdésekben mind egyetértünk. Apró, villanásszerű történtekről lesz szó. És a lényege, drága feminista barátaim, hogy megmutassam, sokszor nem voltatok olyan jó feministák, mint amilyen jó barátok vagytok.

A rövid jegyzetek más-más személyekhez szólnak:

  • Egyik este egy kocsma-beszélgetésen durván rám szóltál, hogy hallgassak, amíg te hosszasan tárgyaltad közös barátaink számára fontos mondanivalódat, miközben észre sem vetted, hogy az én véleményem valami miatt egész este érdektelenségbe merült, mert nem hagytál szóhoz jutni.
  • Előszeretettel kurvázol le nőket vagy tárgyakat, azt jelezve, hogy nem megfelelően működnek. Azt hinném, hogy túl vagyunk azon, hogy pejoratív, ha egy nő azzal fekszik le, akivel kedve van. Hát mégsem vagyunk elég tudatosak.
  • Azt mesélted nekem, hogy megdugtad egy ismerősöd nőjét. Nem neked magyarázom, mert tudom, hogy tudod, hol itt a gond. Hogy egyrészt nem te vagy az aktív csávó, a nő pedig csak úgy átadta magát neked, hogy te megdughasd; hogy másrészt az az ember, az ismerősöd, ha együtt is volt valakivel, az nem egy nőnemű birtoktárgy volt, amit te magadhoz vettél.
  • Emlékszel, amikor kedvesnek szántan, a barátságon túllépve viccelődtél és csiklintani kezdtél. Emlékszel hányszor kellett szóljak a legkomolyabban, hogy hagyd abba, mert nem szeretem. Persze nem nagy ügy, haverok vagyunk, de a nem, az akkor is nem, ha csak csiklintásról van szó, és akkor is, ha barátokról van szó.
  • Szintén kocsmai alkalom volt. Elég sokat ittál, de hát tudjuk, hogy az alkohol nem lehet magyarázat. Jeleztem, hogy nem tetszik, ahogyan fizikailag közeledsz, a szexuális tartalmú megjegyzéseid, utalásaid, te mégis megfogtad a mellem, úgy hogy esélyem sem volt megakadályozni. Hát jó darabig látni sem bírtalak, és féltem.
  • Az úton mentünk át, most is érzem, ahogy erősen megfogtál, hogy átvezess. Azt mondod feminista vagy: nem úgy tűnt, hogy bízol bennem annyira, hogy egy könnyű este után feltételezed: át tudok menni az úton. Nem voltam részeg, és át tudok menni egyedül az úton, anélkül, hogy valaki rám erőszakolná férfiúi védelmét. Csak kérdem: ha fiú lennék, megszorítottál volna-e ennyire, hogy segíts.

    • Kiváltságos vagyok, ahogyan a nők többsége is az, akikkel egy közegben élek. Mégis sok apróság van, ami gyakran elgondolkoztat, hogy mikor van az, amikor együtt nevethetünk egy-egy poénon, és mikor van az, amikor már nem kell legyinteni akkor sem, ha hisztis picsának, frusztrált puncinak satöbbinek bélyegeznek?

    Kedves feminista barátaim: mind hiteles emberek vagytok számomra, akikkel nem kell megküzdenem azért, hogy a véleményem annyira fontos legyen, mint egy férfié a társaságban. Ennek a súlyát akkor éreztem igazán, amikor először voltam olyan férfiak között, akik nem találtak érdemesnek a velük való beszélgetésre, vagy ha igen, akkor szexuális poénokra kívántak/bírtak szorítkozni. Férfiak voltak, és nekik ennyi elég volt, ahhoz, hogy tudják mire való vagyok.

    Szóval köszönet nektek feminista barátaim, és barátaim, akik nem mondjátok ezt magatokról, de elvben úgyis azok vagytok, a normalitásért. Hogy csak ezt a pár apró történetet tudom elmesélni, és nem kell nap mint nap megélnem, mit jelent, hogy valaki nem egyenlő, férfi védnöksége kell, hogy láthatóvá / hallhatóvá váljon, hogy a szava hitelt nyerjen, hogy csupán szexuális tárgyként vagy viccek célpontjaként lehessen jelen egy társaságban.

    Lilith

    Az írás egy olvasói levél, köszönjük a szerzőnek, hogy elküldte. Várjuk mások véleményét is a témában, írj nekünk a columbofelesege[at]transindex.ro címre!

    Nyitókép: Crowd Marching For ERA Rally, Pittsburgh, 1976. Barbara Freeman / Getty Images

    Comments


    Címkék: , ,