Idén először adták át Bukarestben a nőírók által írt irodalmi műveket honoráló Sofia Nădejde-díjakat. A díj megalapítását Elena Vlădăreanu költő, újságíró kezdeményezte. Célja egyrészt a méltatlanul elfelejtett Nădejde-életmű és maga a szerző megismertetése, másrészt a kortárs román irodalom női szerzőinek láthatóvá tétele és szakmai elismerése volt. Vlădăreanu egy, a Dilema Veche számára adott interjúban a rendszereellenesség fontosságáról, feminizmusról, a politikum és művészet viszonyáról és a díj jövőbeli lehetőségeiről beszél, és megemlíti, hogy a díjat a brit Orange-díj ihlette, ami hosszú idő után nyitott az angol nyelvű nőírók szakmai elismerése felé.
Sofia Nădejde Romániában elsőként, egyedüli lányként tehetett érettségi vizsgát egy fiúgimnáziumban, irodalmi lapot vezetett és az első román nyelvű feminista regény (Patimi, 1903) is az ő nevéhez kötődik. A díj felterjesztői úgy gondolják, hogy a centenáriumi évben már ideje intézményes szinten is felfigyelni a női szerzők irodalmi munkásságára.
Első ízben négy kategóriában jelöltek és díjaztak kötetes szerzőket: december 10-én költészet (Cosmina Moroșan), próza (Gabriela Adameșteanu), debüt költészet (Iuliana Lungu) és debüt próza (Raluca Nagy) szekcióban osztották ki a díjakat. A zsűri feladatát Grațiela Benga, Cosmin Ciotloș, Mihai Iovănel, Andreea Mironescu és Adriana Stan látták el, Adriana Bittel író, publicista pedig az irodalom érdemi innovációjáért járó különdíjat kapta.
A díj megalapítása javarészt pozitív fogadtatásban részesült a román szakma részéről, de természetesen voltak olyanok is, akik kritikusabban álltak e feminista irodalmi gesztushoz. A genderelvű irodalomelemzésnek és -kritikának könyvtárnyi szakirodalma van, és leginkább olyan kérdésekkel foglalkozik, mint: létezik-e női vagy férfi irodalom vagy pusztán irodalom, van-e női/férfi nyelv, női/férfi témák, női/férfi olvasó stb. Az írásművészet szakmai megítélése azonban független kell legyen attól, hogy nő írta-e vagy férfi. A szöveg minősége, a stiláris innováció, a témaválasztás motivációja, hogy csak pár szempontot említsünk, nemtől független szempont az irodalmi művek szakmai értékelésénél. A Sofia Nădejde-díj kapcsán felmerült az, hogy a román társadalom mélyen szexista, de volt olyan is, aki az írónő szocialista aktivizmusát vagy a díj arculatát, az írónő arcképének megszépítését kifogásolta.
Pont a díj átadásának napján tartott Kolozsváron előadást Tompa Andrea a művészet és kisebbségi lét viszonyáról, azt követően pedig közönségbeszélgetésre került sort. A BBTE Aula Magnájában megkérdeztem Andreát, hogy mit gondol a díjakról és arról, hogy a nők még mindig kisebbségként vannak számon tartva, azaz jót tesz-e a nőknek ez a besorolás. Azt a választ kaptam, hogy bár a nők szám szerint nem képeznek kisebbséget, az intézményekben betöltött posztjaik alapján, a férfikollégák arányához képest, mégiscsak kisebbségiek. Az ilyen és ehhez hasonló díjak, bár felvetik a fentebb említett női-férfi irodalom létezésének kérdését, végső soron a láthatóságról, a láthatóvá válásról szólnak, és ilyen értelemben üdvözlendők.
A másik oldalról nézve viszont az is benne van a pakliban, hogy a pusztán női alkotók munkáját díjazó bizottságok, akaratlanul is, de elkülönítik a női művészt a férfi művésztől. Fennáll a veszély, hogy az a munka, amelyhez a „női” címke kötődik, egyből csökkenti saját potenciális közönségét. Felmérések azt mutatják, hogy átlagosan a nők több regényt olvasnak, mint a férfiak, a férfiak viszont igen kevés női szerzőt ismernek. Írók és olvasók számára is fontos lenne, ha férfiak nőktől is olvasnának. Idén Whit Reynolds író arra kérte fel a Twitter felhasználóit, hogy írják le magukat úgy, ahogy azt egy férfi szerző tenné. Az egyszerre nevetségesen és végtelenül sablonosnak ható válaszokból az is kitűnt, hogy a hagyományos férfi szerző gyakran a női karakterről az arc, a test és a szépség keresztmetszetében ír. Ezen a ponton érdemes fontolóra venni, hogy mi az, ami az írók számára a nemekről érvényesnek tűnik.
A díj és a román kollégák kezdeményezése arra késztetett, hogy kicsit utánanézzek, hogyan áll a női szerzők díjazásával a romániai magyar szakma. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy semmiképp nem gondolom azt, hogy valakit azért kéne irodalmi vagy bármilyen más díjjal kitüntetni, mert nő, ahogy azért sem kéne járjon különdíj, mert valaki épp magyarnak született. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a láthatóság szempontjából érdemes megnézni, milyen nő-férfi arányokkal van dolgunk ma Erdélyben. Egyszerű számadatok következnek. A díjakat az elmúlt tíz évre visszamenőleg néztem meg, a szerkesztőségi tagok nő-férfi arányát pedig a lapok honlapja alapján állítottam össze.
Nézzük meg tehát, kik szerkesztik a legfontosabb irodalmi vagy irodalmat is közlő lapokat Erdélyben, illetve kik kapnak irodalmi munkájukért különböző díjakat.
A kolozsvári székhelyű aszem.info szerkesztőségében jelenleg 7 nő és 8 férfi dolgozik, a Helikonnál 3 nő és 6 férfi, a Korunknál a női főszerkesztő mellett 3 férfi szerkesztő dolgozik, a Látónál 6 férfiból áll a szerkesztőbizottság, a Székelyföldnél 1 nő és 5 férfi szerkesztő dolgozik, a Váradot pedig 1 nő és 4 férfi szerkeszti. A Communitas Alapítvány által támogatott Alkotói Ösztöndíjat irodalom kategóriában évente 1 nő és 4 férfi ítéli oda, az elmúlt tíz évben 37 női és 53 férfi alkotót díjaztak.
A Helikon folyóirat Kemény Zsigmond-díját eddig 1 nő és 2 férfi alkotó kapta, a Korunk És tovább..-díját 4 nő. Az elmúlt tíz évben Látó nívódíjat 13 nő és 27 férfi kapott, a Székelyföld-díjak esetében ez az arány 5 nő és 33 férfi. E két utóbbi díj több évente kategóriában is átadásra kerül, az elmúlt egy évtizedben többször volt olyan, hogy egyetlen női alkotó sem kapott díjat, olyan viszont, hogy ne legyen férfi díjazott, eddig nem volt.
A következtetéseket mindenki levonhatja magának, ha kedve tartja vagy ha egyáltalán fontosnak gondolja. A női szerzők és alkotók díjazása azonban nem magáról a díjról szól, bár minden díj egyben politikai gesztus is, hanem arról, hogy mennyire észrevehetők azok az írók, költők, esszéírók, kritikusok, drámaírók stb., akik történetesen nők. Az irodalmi kánon alakulásának kérdése mindig a hatalmi pozíció felől közelítendő meg, a kánon értelmében az érvényes művészet végső soron egy szakmai bizottság döntésétől és ízlésétől függ. Amennyiben a női szerzők (jelen)léte és munkássága nem szembeötlő (és most nem a gyenge minőségű vagy amatőr/műkedvelő irodalomra gondolok), ők a kánonon is kívül maradnak, a kánon általában intézményesítve irodalomtörténetté válik, az irodalomtörténetet pedig legtöbbször a nyertesek írják.
Érdemes megnézni, hogy milyen női karakterek és női szerzők tűnnek fel a romániai magyar nyelv- és irodalomoktatás curriculumában, ha kétségeink támadnának. De valamiért nehezen hiszem például, hogy a huszadik században egyedül Kaffka Margit írt volna regényt (a magyar női irodalomi hagyomány felélesztésére több szakmai kezdeményezés is született, kezdésnek érdemes például ezt a könyvet elolvasni, vagy ezt). Az utóbbi években Hervay Gizella személye és életműve is egyre nagyobb irodalmári figyelemnek örvend, azonban az erdélyi magyar köztudat számára talán még nem annyira egyértelmű az ő jelentősége. Irodalmat pedig, reményeink szerint, nem csak irodalmárok olvasnak.
A Sofia Nădedje-díjak megalapítása egy bizakodó lépés az alapvetően férfiszemlélelű irodalmi kánon revideálása felé. A díjazottaknak gratulálunk és további jó munkát kívánunk!
A nyitókép Liliana Basarab munkája, aki a Sofia Nădejde-díjak arculatát tervezte.
