Ady húga ha szerelmes

Ady Andrea: Színházban 

Nincs egy tűrhető szereplő,
Mind unalmas, rossz, hiú,
Ha hiányzik páholyából
Az édes, barna fiú.

De ha ott van, oly elnéző,
Engedékeny, jó vagyok:
Kritikát a barna fiú
Szép szeméből olvasok.

 

Ady Andrea: Egy szép fiúhoz

Hajnalsugár csókolta bimbó,
Egészen gyermek, kis fiú.
Elhalványul szép, gyermekarca,
Majd gyorsan ismét ég, pirúl.
Ragyogó szeme vágyva fürkész,
Majd ábrándozva megpihen:
– Mennyi báj kedves gyermekarcán,
Mennyi vágy fénylő szemiben!

Elnézem ezt az édes arcot,
Elnézem némán, hosszasan.
Szívemben kínos emlék ébred,
Amely a múlton átrohan…
– Ilyen volt Ő is: rózsabimbó,
Ilyen volt Ő is: szép legény,
Ki öntudatlan bűbájával
Rabjául ejtett: holt remény…

Elnézem ezt az édes arcot,
Valósággá lett lelkemet
És, míg a múlt ismét kitárul,
A szívem úgy sejt, úgy remeg:
– Ha olyan lesz, ha elragadja
Magával őt is a világ!…
Óh, látom sorsod – jó előre –
Szegény, korán hervadt virág.

A teremtés legszebb gyöngyéről
Úgy rendelték az istenek,
Hogy egektől kölcsönzött báját
Ne léha ajkról hallja meg.
Egy nőnek a nemes szerelme
Legyen az égi, tiszta út,
Amelyen a fiúi szépség
Fenséges öntudatra jut!

 

Ady Andrea: Valamikor fiam voltál

Rossz éjszakák járnak erre,
Sietek a vallomással,
Tán utolsó vallomással.
Mit tudom én: tudom-é azt
Holnap is, amit tudok?
Sietek a vallomással.

Sohse volt így, sohse volt ez.
Szerelemnek kicsi volna,
Bolondságnak kicsi volna.
Úgy nevezd el, ahogy tetszik,
Mindegy, ha te akarod.
Szerelemnek kicsi volna.

Ki tudja, hogy holnap mint lesz?
Tán dadogva nem emlékszem,
Tán busongva nem emlékszem.
Te voltál a mindennél több.
Itt az írás, tanuság,
Ha dadogva nem emlékszem.

Ezer éve vagy több éve,
Valamikor fiam voltál,
Az én biztos fiam voltál.
Fiam avagy kicsi férjem?
Egyek vagyunk mi nagyon:
Valamikor fiam voltál.

 

Ady Andrea: Dal a rózsáról

A szép fiú a búcsuzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép fiú adott.
Hervadtan őrzöm, hisz’ a multból
A sors csupán ennyit hagyott…
A fiucskának könnyü csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végső »Isten hozzád!«

A szép fiú a rózsabimbót
Most más leánynak tépi le,
Most más leányért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szive;
Más csókolja a hamvas arcát,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a fiúnak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!

 

Ady Andrea: A verselő férfiak 

Bátyáim, verselő férfiak,
Hogyan látjátok ti a Szépet?
Csúnyábban kacag, halkabban sír
Tibennetek az élet?

Szerelem, szülés, lét és költözés:
Az élet-Szfinx nem férfi mása…
Bizonyosan kisebb megkönnyülés
A férfinak sírása.

Kevésbé lehet szép az örömötök
S a harc miatt aligha mertek sírni.
Óh, áldott a férfiak közt az, ki
Mégis verset tud írni.

(Ady Endre következő versei írtuk át: Színházban, Egy szép leányhoz, Valamikor lányom voltál, Dal a rózsáról, A verselő asszonyok.
Az átiratok első megjelenése: a Várad folyóirat 2019. januári lapszáma.)

>> Még több Szerepcsere

Comments