Berde Mária író, költő, műfordító, tanár 130 éve, 1889. február 5-én született a Kolozs megyei Kackón. Berde Amál festőművész, néprajzi író húga. Berde versei és regényei számos kötetben láttak napvilágot, de írt novellát és vígjátékot is, szépírói munkássága mellett tanárként dolgozott és szerves része volt az erdélyi irodalmi életnek. Román pályatársait is népszerűsítette, különféle irodalmi lapoknál dolgozott, illetve a Dolgozó Nő társadalmi-kulturális lap első főszerkesztője volt. Születésének évfordulóján a kolozsvári bölcsészkaron tanuló hallgatók írásait közöljük: az alábbiakban szó lesz Berde Mária költészetéről, tudomást szerzünk arról is, hogy A szent szégyen regényében hogyan viszonyul a klasszikus családparadigma kérdéséhez, majd azt is megnézzük, hogy a Tüzes kemence című regényben milyen nyelven beszéli el Berde a házasságtörés tapasztalatát.
Tartsanak velünk!
Csiszer Katalin: Berde Mária lírájának felfedezése
Ha alaposabb vizsgálódást végzünk Berde Mária alkotói pályaszakaszának során, kiderül, hogy először irodalmunkban nem a prózai alkotásai, hanem a lírai költemények voltak azok, amelyek a 20. század első felének magyar irodalmában megjelentek, bár sokaknak a 20. század második felétől is, nevét hallva csak a prózai alkotások jutnak eszükbe. Berde lírájával is ugyanazt a hatást próbálta elérni, alkalmazkodva a történelmi eseményekhez, hiszen azok hatására folyamatosan változtak feltételei a szellemi életnek.
Verseinek korszakolását a történelmi események, a korai magyar irodalom, kortársai költészete fényében tehetjük meg. A Trianont mint egy hozzávetőleges korszakhatárt csak az intézményesülés szempontjából vehetjük elsődleges pontnak, poétikailag viszont nincs nagy eltérés az általam felállított két korszak között. Poétikai nézőpontból Berde Mária költészetében nincs jelentős eltérés a versek megszerkesztése alapján, folytonosság jellemzi. Lírájának első szakasza az I. világháború előtti időszak, amikor fiatal serdülőként naplót vezetve, naplójában, valamint különböző folyóiratokban jelentek meg versei. Az ebben az időszakban alkotott versei kevés számban jelentek meg később, a második költői pályaszakasz korábban folyóiratokban. Ha ezeket a verseket szeretnénk nagyító alá helyezni, akkor megfelelő vizsgálódási anyagok lehetnek naplói, amelyeket serdülőkorában írt. Az első, hagyatékában is fennmaradt napló az 1901-1902-es évek eseményeit rögzíti, a második napló viszont jóval nagyobb időszakot ölel át, amely 1903-tól egészen 1916-ig tartalmazza azokat a leírásokat, amelyeket Berde Mária fiatal lánytanulóként lejegyzett. A naplójában található versek többsége friss élményekhez, eseményekhez kapcsolódnak. Tematikájukat illetve nem meglepetés az, hogy átlagban mind szerelmes versek, azonban ezek mellett olyan versek is születtek, amelyek a friss benyomásokat örökítették meg. 1895 és 1907 között a nagyenyedi kollégium első leánytanulójaként a kollégiumi Haladjunk című diáklapban megjelent az általa is elsőnek nevezett kész és kiforrott első verse, amelyet ő „kis dalocskának” nevezett.
Minden róla megjelenő írás, valamint a költőnő által írt életrajza is csak arra tesz utalást, hogy 1906-ban a Pesti Napló leközölte egy verset, amelynek következménye az volt, hogy ezután folyamatosan jelentek meg versei leginkább a Pesti Naplóban, valamint az 1909-ben megalakult Közös úton antológiában. Önéletrajzában ezt meg is jegyzi:
„Serdülő éveimre elfordultam a prózától és esztendőim jegyében: kiütközött belőlem a líra. Alkotásaimat az akkori divatos költészettel összemérve: elfogadhatónak ítéltem, és így sóvárogni kezdtem a nyilvánosság után. 1906-ban a Pesti Napló kezdte leközölni verseimet.”
Az 1906-ban megjelent versét a Tudom, hogy megsiratsz című alkotást lírájának első darabjaként tartják számon, természetesen ez megcáfolható, hiszen korábbi naplófeljegyzéseiben találunk olyan verseket, amelyek soha nem láttak napvilágot, csupán csak a költőnő hagyatékában fennmaradt naplók őrzik. Ilyen az Álmok című verse, amelyet 1901. Január 1-én jegyzet le naplójába. A költemény címzettje bizonyos Cs. V., akihez a vers szavai által arra következtethetünk, hogy szerelmi szálak fűzték, de ez a fiatalkori szerelem beteljesületlen volt: „Ha tudnád mint szeret szivem/ Oh! akkor biztosan szeretnél engem/ És sohse bánnál így velem.”
Költészetének második szakaszát befolyásolta mindaz, ami az I. világháborút követően történt Erdélyben. A történelmi változások, a Trianoni békeszerződés hatása arra ösztökélte, hogy kihasználja magának a lírának azt a sajátos adottságát, amely által olyan szólamok tudnak előtérbe kerülni, amelyek a leginkább gyökeret vernek az irodalmi életben. Berde Mária ezen időszak után költészetében Kaffka Margithoz, vagy Czóbel Minkához hasonlóan egy olyan poézis elvet követ, amely verseiben, mint az infernalitás, valamint az abszurditás iránti érzékenységben mutatkozik meg. Irodalmi szempontból különbséget tehetünk az erdélyi költők, valamint írók között annak függvényében, hogy azok az I. világháborút, valamint a békeszerződést fiatalként, vagy már tapasztaltabb irodalmi személyként élték át. Természetesen ennek a különbségnek a hatása érzékelhető az irodalmi alkotások, esetünkben a versek megformáltságán, nyelvezetén is. A politikai helyzethez, a kisebbségi léthez másképp közelítenek azok, akik gyermekként, fiatalként élték át az eseményeket, ugyanis költeményeikben reagálnak a történtekre, továbbá azokat szimbolikus módon formálják meg. Hozuk képest viszont a Helikon második generációja számára az események adottak voltak, számukra nem az volt releváns, hogy ezeket a költeményeikben feldolgozzák, hanem az, hogy milyen egyetemes költői nyelven öntik ezt szavakba.
Berde Mária az utóbbiakhoz tartozott, 1919-től kezdődően a harmincas évek elejéig, amikor viszont teljes mértékben visszatér, elsőbbséget ad a prózának új nekilendüléssel olyan lírai alkotásokat hozott létre, amelyek által megpróbált az addig meglévő konvenciók fölé emelkedni. Ezt pedig egy egyre jobban letisztult kifejezési eszköztárral, megújuló képiséggel akarta verseiben kifejezésre juttatni. Versei azt a női lelket tárják az olvasók elé, amelyet a rezignáltság jellemez, de ugyanakkor a cselekedni vágyás hajt annak érdekében, hogy egy megtört világot segítsen újraépíteni. E korszak a verseit a Seherezádé himnusza című kötete gyűjti egybe, amelynek alkotásait ebben az időszakban folyóiratok sora közölte, köztük az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz, a Zord Idő, valamint a Magyar Szó is. Bár a kortárs nőkhöz viszonyítva Berde Máriának megadatott az az esély, hogy kiemelt szintű oktatásban részesüljön, fontosnak tartotta azt, hogy az irodalom és az esztétika műveltsége terén folyamatosan fejlődjön, mindezt pedig önszorgalomból próbálta elérni. Mindezek mellett, lírájának kiteljesedése időszakában törekedett arra a kor elvárásaihoz mérten, hogy tudományos nevet szerezzen magának, ahhoz, hogy férfi kortársai mellett, mint például Tompa László, Reményik Sándor, Áprily Lajos az általa felhozott problémák is az alkotásokban hangsúlyt kapjanak. Prózáiban és verseiben is egyaránt a női lélek nyer elsőbbséget, de ugyanakkor a versekben jelen van egy erős tájhoz, helyhez kötődés, valamint releváns jegye az együvé tartozás fontosságának kiemelése a táj és az ember között. Ezek a költemények hagyományos formában lettek megírva, a lélek mélységeit próbálják megismerhetővé tenni.
Györfi Edina A szent szégyen című regényről
„A férfiak évezredek óta mondogatják, hogyan látnak. Az asszonyok alig kis ideje, és még azóta se mondják mindig a maguk igazát.”
Berde Mária műveinek gyakori témája a női sors kérdéseinek, a társadalom által előírt női szereplehetőségek szűkre szabottságának problematizálása. Írásaiban gyakorta törekszik az elhallgatott női igazság kimondására.
A szent szégyen című méltatlanul elfedett regénye a feminista irodalom egy izgalmas alkotása, és fontos állomása a női emancipáció magyar irodalomtörténetének. A mű egy fiatal leányanya történetét meséli el – a leányanyaság „szent szégyenét” már feldolgozta korábban is a Vargabetű című novellájában − a szöveg főhőse, Győrbíró Hanna a sikkasztással vádolt családfő öngyilkossága után arra kényszerül – az édesanyjával együtt −, hogy kétkezi munkával, varrónőként tartsa el családját és fedezze bátyja, Simeon taníttatását. Az apai bűn billogját magán viselő, a kisváros társadalmából kirekesztett Hanna szerelmes lesz a polgármester fiába, a mű fő témája pedig az, hogy a fiatalok szerelméből fogant gyermekkel mit kezd az anya, miután az apa (Zsolt) külföldi tanulmányaiba kezd – még azelőtt, hogy Hanna másállapota kiderülne –, ilyenformán a lány egyedül marad „szent szégyenével.”
A cselekménynek otthont adó szociális háló az írónő korának társadalmát, annak problémáit kívánja felrajzolni – a legtöbb regényéhez hasonlóan −, Vallani és vállalni című írásában maga Berde is mintegy írói programként fogalmazza meg:
„Jobb volna őszintén, elevenen mutatni be a mát, minden fogyatékosságaival, − nem úgy, hogy csak a beavatott kedélyek értsék, sőt! – egyenesen úgy, hogy bármely nyelven dokumentumul szolgálhassanak írásaink.”
Illetve magában a regényben is könnyedén tetten érhető az, hogy az írónő egy egész társadalomnak – vagy legalábbis egy nagyobb rétegének – a bemutatását tűzi ki maga elé célul. A szövegben a Hanna igazságát veszélyeztető és kétségbe vonó, illetőleg az őt megbélyegző és korlátok közé szorító ítéletek mindig úgy jelennek meg, mint társadalmi szabályok. Egy helyen Simeon veti Hanna szemére: „Pedig mégiscsak szembe állasz az egész berendezett társadalommal, és íme, ujjat akarsz húzni vele, mintha tiéd volna az igazság!”
Berde Mária kettős morál vagy a kétféle erkölcsiségként hivatkozik arra a jelenségre, amely logikájának mentén a társadalom a nőket és férfiakat (ugyanazért a „bűnért” például) pusztán csak nemiségükből fakadóan kétféleképp ítéli meg, ennek működési elveit próbálja felfejteni művében, illetve megfogalmazza a kétféle erkölcsiség megalapozta erősen patriarchális berendezkedésű társadalmi modell kritikáját. Ő maga így fogalmazta meg:
„Nemzedékemnek még igen nehéz helyzet jutott a női törekvések kivívásában. Amikor érettségiztem, még akadt olyan professzor, aki az egyetemre iratkozó lányokat női szörnyetegekként emlegette. A társadalom előítéleteivel egyébként is meg kell küzdenünk. A leánygyermekek kibocsátása a család keretéből akár rövid időre is, sötét gondokat okozott a szülőknek, és megvető lesajnálást váltott ki a kívülállókból. Sajnálatos lebecsülése volt ez a fiatal nőnek, sehogy sem akarta elhinni a világ, hogy egymagában is meg tud állani a talpán. Ennek a lehetetlen helyzetnek az átélése irányította írói figyelmemet a különleges női kérdések felé. Másfelől csodálkozva láttam, hogy ennek a féltésnek erkölcsi háttere tulajdonképpen a férfit és nőt megkülönböztető kétféle erkölcsiség. E kettős morál legkirívóbb eseteit dolgoztam fel a Haláltáncban, a Romuáld és Adriánában, A szent szégyenben, a Tüzes kemencében.”
Erre a kettős erkölcsi mércére reflektál Hanna, mikor megfogalmazza,
„hogy egy férfit sem látott soha megbélyegezve, pedig azokért, tudta, rút és förtelmes házak állanak, ahol olcsó vásár a szerelem. És minderről mindenki elnézően, megértően és illő nem érdeklődéssel beszél. És reá, az ő ragyogó szerelmére az undor és az átok mocskát fogják köpködni.”
Egyrészt tehát a Zsolt és a Hanna különböző társadalmi megítélésén keresztül érzékelhető az, hogy ugyanannak az – egyébként közösen akart „a tökéletes együttlét, az egy-akarat, egy-út, egy-kín, egy-öröm” – eseménynek az utóhatása milyen eltérő következményekkel jár a férfira és a nőre nézve. Zsolt, a férfi „ott van a csók után, ahol a csók előtt; éhes és gondtalan marad, és nincs köze a csókjához senkinek,” ráadásul neki még arra is megadatik a lehetőség, hogy ne vállalja a felelősséget a tetteiért, hiszen az apja nyomására visszatáncol a házasságból – vagyis nincs arra rákényszerítve, hogy számára szükségessé váljon bármilyen olyan lépés, ami által legitimálnia, a társadalom előtt elfogadhatóvá kéne tennie azt, hogy testi vágyait kiélte házasságon kívül. Ezzel szemben Hanna, a nő „a csókon átlépve, túl van űzve addigi világának határain: nem gyermek, hanem a legnagyobb törvény elé idézett ember. Istennek és világnak kettős, de egyképpen számadoltató törvénye elé: Isten a következményeket rakja a vállára, a világ pedig a következményekért szabott büntetést.” Kettejük példáján kívül Hanna erkölcsi bukásával Simeon hasonló jellegű botlása is szembeállítódik. Kiderül ugyanis az édesanyjuktól, hogy Simeont kamaszkorában kezeltetniük kellett, miután valamilyen nemi úton terjedő betegséget kapott el. Itt főleg az anya reflexiói érdekesek, amelyek arra világítanak rá, hogy míg „fia szeretkezéseit anyai bocsánatával takargatta láthatatlanra”, addig ő maga is elbukottként gondol Hannára, aki szégyent hoz rá és a családjára, mikor kiderül előtte, hogy a lánya Zsolt gyermekével terhes.
Ezzel a kétféle erkölcsiséggel szembesül, és ettől szenved a szerelmét beteljesített és annak „következményeit” a testében viselő Hanna is, akinek nincs se a Zsoltéhoz, se a Simeonéhoz hasonló kibúvója helyzetéből. És végül úgy dönt, hogy a sajátjának érzett igazságért – mindenáron szeretné megtartani a gyereket − szembeszegül ennek a kettős erkölcsi mércének a nő irányába támasztott igazságtalan elvárásaival.
„A nők természetes küldetése mindig megmarad nekik, de ezt csak akkor teljesíthetik, ha egyenrangúak lesznek a férfivel.”
– állítja az írónő. A szent szégyen című regényének a legszembetűnőbb emancipációs gesztusa pedig az, hogy a házasság és az anyaság megfeleltetésének megbontásával leépíti azt a klasszikus családparadigmát, amely feltételezi az anyaságban kiteljesedő nőiség házasságnak való alárendelődését és a férfitól való anyagi függését. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, bemutatja azokat a nőre nézve igazságtalan, de társadalmilag bejáratott és a társadalmat működtető patriarchális logika által felkínált utakat, amelyek követhetetlenek a nő számára, mert ha bármelyiket is választana, sajátos női igazsága – az anyaságához való független joga − jóvátehetetlenül csorbulna – vagyis valamilyen módon elszakadna gyermekétől. A szöveg a probléma – vagyis a házasság és anyaság megfeleltethetőségének látszólagos szétválaszthatatlanságát a társadalomban − legfőbb forrásának azt az egyszerű gazdasági okot látja, hogy a nő nincs termelőmunkára nevelve, ezáltal szükségszerűvé válik a férfitól való anyagi függése. A szöveg megtartja az anyaságot, mint a nő természetes küldetését, viszont a munkavégzés által önmagát eltartani képes, ezáltal függetlenedni tudó, anyaságát önmagában, bármiféle segítség nélkül is megélni képes önálló anya társadalmi forgatókönyvét megteremtve kiszabadítja a házasságtól való függéséből.
A klasszikus családparadigma leépítésével, az anyaság szabad megéléséhez szükséges mozgástér kiépítésén túl a regény egyéb emancipációs gesztusokat is tesz. Ilyen például a műben kidolgozott autonóm női erotika-felfogás. Elismeri és természetesként kezeli a nő testi vágyait, a szerelemben történő kiélésüket pedig nem kezeli bűnként – akkor sem, ha házasság előtt vagy azon kívül − Erre a Tüzes kemence című regényében találunk példát − történnek, a női testet felszabadítja a férfinak, a férfivágynak való alárendelődése alól.